Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ukáz a bíróságnak: Kovács helyén valónak tartja

Tudja-e a külügyminiszter, hogy állampolgári kötelessége tanúvallomást tenni és komolyan gondolta-e, hogy ha a megjelölt időpontban nem ér rá, akkor magához rendelheti a bíróságot? - tette fel a kérdést Répássy Róbert fideszes képviselő hétfői parlamenti interpellációjában.


Dátum: 2003-03-17 17:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8377
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:53.650769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki képviselő a Magyar Nemzet című napilap egyik cikkére hivatkozva elmondta: Kovács Lászlónak február 3-án tanúként kellett volna megjelennie a bíróságon egy perben, miután egy volt külügyi dolgozót "emberileg és szakmailag lejáratott, hozzájárulva így elbocsátásához".

Répássy Róbert közölte: a külügyminiszter levelet írt a bíróságnak, amelyben kifejtette, hogy a jelzett időpontban halaszthatatlan közfeladatai ellátása miatt nem áll módjában megjelenni a bíróságon, ezért azt kéri, hogy a meghallgatásra munkahelyén, a Külügyminisztériumban kerüljön sor.

A fideszes képviselő utalt arra, hogy a törvény ezt csak betegségre és testi fogyatékosságra hivatkozva teszi lehetővé.

Kovács László válaszában arra hivatkozott, hogy a tanúvallomás kijelölt napján kormányülésen kellett részt vennie és ezért kérte a bíróságot, hogy egy másik időpontban hallgassák meg, vagy a meghallgatásra hivatalában kerüljön sor. Úgy véli, hogy az általa hivatkozott jogszabály lehetővé teszi, hogy ne csak testi fogyatékosok kérhessék az általa felvetett lehetőséget.

A külügyminiszter a Magyar Nemzetről is szót ejtve pedig azt kívánta tudni, miként került egy bírósági perirat a Magyar Nemzet újságíróihoz.

Szijjártó Péter fideszes parlamenti képviselő a gazdasági tárca megbízásait sérelmezte, arra emlékeztetve, hogy a miniszter volt munkahelye, a Pénzügykutató Rt. több megbízást is kapott különböző tanulmányok elvégzésére.

- Nem minősíthető véletlennek, hogy az Ipargazdasági Kutató és Tanácsadó Kft. is a nyertesek között található - tette hozzá, rámutatva: a társaság egyik tulajdonosa és cégvezetője Kulcsár Péter, aki egyben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium tulajdonában álló Magyar Gazdaságelemző Intézet Kht.-nek az ügyvezetője is.

Az interpellációra válaszoló Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter örömét fejezte ki amiatt, hogy az ellenzék oldalán "megalakulni látszik a Pénzügykutatót kutató intézet" és mint mondta: a Pénzügykutató Rt.-ben másfél évtizede írják a válaszokat a sokszor fel nem tett kérdésekre.

Nógrádi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő az orvosi ügyeleti rendszer finanszírozási gondjairól szólt. Mint rámutatott, az önkormányzatok nem kapták meg a közalkalmazotti béremelés fedezetét.

Csehák Judit egészségügyi miniszter szerint nem vontak ki az orvosi ügyeleti rendszerre vonatkozó forrásokat az Országos Egészségbiztosításai Pénztártól, és elmondása szerint ha valahol mégis hiány keletkezett, ott pótolják a forrásokat.

Farkas Flórián, a Fidesz képviselőcsoportjának tagja aziránt érdeklődött, hogy a kormány milyen segítséget nyújt a felsőoktatásban részt vevő cigány hallgatók tanulásához.

Egy példát említve megjegyezte: azok a roma hallgatók, akik a minimálbérnél nagyobb jövedelemmel rendelkeznek, nem pályázhatnak tandíjtámogatásra.

Magyar Bálint oktatási miniszter állítása szerint megvizsgálja az ügyet és megteszi a szükséges lépéseket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek