Jogerőssé vált a Kereszténydemokrata Néppárt bejegyzése
A Legfelsőbb Bíróság elutasította a Bartók Tivadar által benyújtott beadványokat, és ezáltal, jogerőssé vált a KDNP bejegyzése - jelentette ki Semjén Zsolt országgyűlési képviselő
Dátum: 2003-03-17 18:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8379
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:54.261246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bartók Tivadar, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) korábbi elnöke tavaly november végén elmondta, felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Legfelsőbb Bíróság azon ítélete ellen, amellyel összehívták a párt 1997. évi választmányát.
Semjén Zsolt fideszes parlamenti képviselő hétfőn közölte: a mostani döntés megerősítette, hogy a KDNP elnöke Varga László, a párt elnökhelyettese pedig - mellette - Harrach Péter és Mikola István.
- Ezzel véget ért a KDNP kálváriája, amit a Füzessy, Giczy, Bartók, Mizsei-féle ámokfutás jellemzett - fogalmazott Semjén Zsolt.
A politikus elmondta: 2002. november 2-án az országos választmány új vezetőséget választott, és november 5-én jegyezték be a KDNP új vezetőségét.
MTI - fidesz.hu