Szombathelyen 430 napot kell várni egy csípőprotézis-műtétre
Áprilisban is ugyanannyit kellett várni a magyarországi kórházakban egy-egy műtétre, mint tavaly, de az egyes intézmények között nagyok a különbségek. Hasonló a helyzet egész Európában - derül ki az egészségbiztosítási felügyelet friss kimutatásából.
Dátum: 2008-05-21 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:46:43.224381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szombathelyi kórházban több mint egy évet, pontosan 430 napot kell várni egy csípőprotézis-műtétre, míg például Gyulán, három héten belül sorra kerülnek a betegek. De más tervezhető beavatkozások esetében is hatalmas különbségek vannak a kórházak között - ez derül ki a felügyelet elemzéséből.
Döntően finanszírozási oka van annak, hogy ilyen hosszú ez a várólista. Így indokol a szombathelyi kórház orvos-igazgatója, Kőfalvi István. A kórházak minden hónapban egy megszabott keretből gazdálkodnak, de ez nem elegendő az összes beteg ellátására, ezért kénytelenek sok helyen a halasztható műtéteket későbbre időzíteni. Kőfalvi István azt mondja, a sürgős és akut esetek, valamint a daganatos betegek ellátása az elsődleges, a többiek kénytelenek várni.
Rácz Jenő, a Kórházszövetség leendő elnöke úgy látja, sok helyen nincs összhang az ellátandó betegek száma és a megszabott teljesítménykorlát között. De ő más szempontot is említ. "Időnként a lakosság a lábával is szavaz, azaz jobban preferálnak egyes intézményeket bizonyos területeken, és ott az előjegyzés ilyen szempontból nyilván hosszabb" - magyarázza Rácz Jenő.
Az Egészségbiztosítási Felügyelet legutóbb múlt év végén készített hasonló elemzést, most kiderült: azóta érdemben nem változott a helyzet. A legtöbbet a gerinc- és a protézis műtétekre, valamint a szürkehályog-műtétre kell várni. A magyar várólisták nem hosszabbak, mint az uniós átlag, de jelentősek a kórházak közti eltérések. A felügyelet elnöke, Kovácsy Zsombor szerint gond, hogy nincs jogszabályban lefektetve a maximális várakozási idő. A várólista-elemzésben egyébként csak 48 kórház szerepel, mivel ennyien küldték el pontosan a kért adatokat.