Megújul a keszthelyi szigetfürdő
Eredeti stílusban újul meg a Balaton egyetlen szigetfürdője, az 1860-as években létesített keszthelyi strand. Végh Szilárd, a városi fövenyfürdőt működtető KeszthelyiVárosüzemeltető Kft. ügyvezetője elmondta: az elmúlt esztendőben 27 millió forint beruházásával a szigetfürdő fából készült tornyait cserélték ki.
Dátum: 2003-03-17 18:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:54.560716, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az idén 34 millió forint felhasználásával a bejárat melletti zuhanyozók, mosdók, a szintén fából készült kör-kabin és a tér kövezete újul meg, továbbá fásításra is sor kerül.
A keszthelyi szigetfürdő felújításához a Balaton Fejlesztési Tanács 2002-ben és 2003-ban 14-14 millió forint támogatást nyújtott.
A Balaton legkorábban létesített és ma egyetlen szigetfürdője májustól fogadja vendégeket.
Mint Végh Szilárd elmondta: 2004-ben folytatni szeretnék a szigetfürdő eredeti hangulatát megőrző beruházást, amire a következő években még 60 millió forintra lesz szükség.
A keszthelyi városi fövenyfürdő és a hozzátartozó szigetfürdő - amely napozószigetként is szolgálja a fürdőzőket - - nyáron naponta az időjárástól függően 3.000-10.000 vendéget fogad, egy évben pedig 250-300.000-re rúg a fizetővendégek száma.
MTI - fidesz.hu