Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alagútfúró klasszist szerződtet a főváros

A miniszterelnök közlekedési miniszternek, a főváros vezetése pedig metrófőmérnöknek kért fel egy nyugdíjast. Sajtóértesülések szerint a 61 éves szakember évi 90 milliót kap majd, így fizetése magasabb lesz, mint a Magyar Nemzeti Bank elnökéé. Demszky Gábor főpolgármester csak 70 millióról tud, és szerinte a pénz megtérülhet a mélyépítő mérnök tapasztalatai miatt.


Dátum: 2008-05-21 23:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114743
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:46:47.443898, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Klados Gusztáv már 25 éve is metróépítkezésen dolgozott: az indiai Kalkuttában. A '90-es években a pajzsos alagútépítést vezette az athéni metrónál az egyik legnagyobb német építőipari vállalat alkalmazottjaként. A görög fővárosból Szingapúrba helyezték át. Karrierje a budapesti 3-as metróval indult, és a 4-es metró zárhatja a pályáját.

Az Inforádió értesülése szerint kiemelt bérért, havi 1,9 millió forintért igazolná le a BKV a ma már nyugdíjas mélyépítő mérnököt. Pluszjavadalomként 300 százalékos prémium illetné. Többet keresne, mint a BKV vezérigazgatója vagy mint a legtöbbet kereső közalkalmazott, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Kiricsi Karola, a BKV Zrt. szóvivője elmondta: a kinevezés ügyében még nem született döntés.

Demszky Gábor - aki csak 70 milliós fizetésről tud - elmondta: Klados egyike a világ tíz legjobb szakemberének, tapasztalatai sokszorosát érhetik a neki kifizetett pénznek. A főpolgármester becslése szerint több száz milliós megtakarítást hozhat egy jó szakember egyetlen tárgyalással, míg fizetése csak körülbelül 70 millióra rúg.

Jó szakemberből a Pénzügyminisztérium és a főváros közötti tárgyalásokon is hiány van. Keller László pénzügyi államtitkár egy hónapja áthidaló kölcsönt ígért Demszky Gábornak, a hitel fedezetéül a BKV ingatlanjai szolgálnának. A főpolgármester azonban azt mondja: a közeli jövőben fel kell vennünk a kapcsolatot a pénzügyminiszterrel, mert a most körvonalazódó megoldás nem kielégítő. Szerinte a minisztérium nem értette meg az igényeiket. A BKV hitelállománya 80 milliárd forint, amelyet hat év alatt halmozott fel.

Kapcsolódó elemek