Belvíz: sok helyen van elsőfokú készültség
Az elmúlt napok felmelegedése miatt a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén és a külföldi vízgyűjtőn is további olvadás indult meg, ennek hatására lassú árhullámok indultak a folyókon, és nőtt a belvízrendszerekben a belvíz összegyülekezése is.
Dátum: 2003-03-17 18:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8382
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:55.190825, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint az OBJEKTÍV Hírügynökségnek Bartha Péter védelemvezető helyettes elmondta: Hajdú-Bihar megyében tovább nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága. Így jelenleg 24 ezer 300 hektárt borít belvíz, ebből hatezer hektár a vetés, négyezer 600 hektár a szántó, és tízezer 200 hektár a rét és legelő. A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) 12 belvízvédelmi szakaszából kilenc védelmi részen másodfokú, egy szakaszon pedig elsőfokú a készültség.
A TIVIZIG 22 szivattyútelepe naponta több mint hárommillió köbméter belvizet emel át az elöntött területekről a befogadókba. Egyre több tározót kell ugyanakkor igénybe venni a belvizek visszatartására. Jelenleg 11 tározóban több mint 11 millió köbméter belvíz került elhelyezésre. Az önkormányzatok is védekeznek a belvíz ellen, Hajdúhadházon és Létavértesen másodfokú, Fúrtán pedig elsőfokú a készültség. Megelőző tevékenység folyik Bedő és Tetétlen településeken. A munkában a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság 153 dolgozója, illetve a vízgazdálkodási társulatok munkatársai vesznek részt. Az átemelt vízmennyiség 186 ezer köbméter.
A Berettyó és a Hortobágy-Berettyó kisebb áradása miatt a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el ma reggeltől a Hortobágy-Berettyón Bucsa és Nádudvar között áradó vízállás mellett. Borzi vízállás 278 cm. A Berettyó torkolati szakaszán, Szeghalom-Darvas között jelenleg szintén elsőfokú az árvízvédelmi készültség, de a folyó már lassan apad. A védvonalakon folyamatos a figyelő és az őrszolgálat.
Szabolcs megyében csökken a belvízzel borított területek nagysága a kedvező időjárás hatására. A lassú apadásnak köszönhetően másodfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget a Kraszna magyarországi szakaszán. Fazekas László vízügyi igazgató az MTI-nek elmondta: a Felső-Tisza és mellékfolyói vízgyűjtő területén az utóbbi napokban nem hullott csapadék, a folyókon alacsony a vízállás. Kivétel a
Kraszna, amely kilépett a hullámtérbe, de egy ideje már apad. A Tisza mentén a kitisztított csatornák gravitációs úton napi 4,7 millió köbméter vizet vezetnek el a földekről a folyóba. Szabolcsban négy település - Nagyhalász, Ibrány, Tyukod és Tiszabercel - önkormányzata a megnövekedett belvízveszély miatt másodfokú készültséget tart fenn.
Forrás:mno.hu
fidesz.hu