Szocialista erőműépítési tervek Bánhidán
Tatabánya vagy bizonyos vállalkozói körök érdekei-e a fontosabbak? - tette fel a kérdést Bencsik János azzal kapcsolatban, hogy dr. Schvarcz Tibor a megyeszékhely szocialista parlamenti képviselője - Keleti Györggyel közösen jegyzett - törvénymódosító javaslatában azt kezdeményezte az országgyűlésben, hogy a bánhidai erőmű területén egy új erőmű kezdje meg működését.
Dátum: 2008-05-22 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114793
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:47:02.439728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgármester szomorúnak tartja, hogy a város szocialista politikusa ennek megtételekor figyelmen kívül hagyta az önkormányzati testület április 24-ei döntését, mely nem támogatta az 50 MW teljesítményt elérő, vagy azt meghaladó erőmű telepítéséhez szükséges feltételek biztosítását az említett területen.
Mint ismeretes a közgyűlés erről egyhangúlag határozott. A helyi képviselők arról is döntöttek, hogy Schmidt Csaba alpolgármester vezetésével, a három frakció egy-egy képviselőjéből álló bizottság és a hozzájuk csatlakozó Jóna Imre, Bánhida városrész szocialista önkormányzati képviselője kezdjen erről tárgyalásokat a Vértesi Erőmű Zrt-vel. Bencsik János emlékeztetett arra, hogy a közgyűlésen a Városfejlesztési Bizottság nevében, a szocialista Takács Péter a bizottsági vélemény megfogalmazásakor ugyancsak az új erőmű létesítése ellen érvelt.
A polgármester szerint Schvarcz Tibornak vagy nem számít, hogy a közösség szempontjából fontos kérdésekben miként dönt a megyeszékhely testülete; vagy nem kíséri figyelemmel a tatabányai közgyűlés munkáját. Egy országgyűlési képviselő esetében egyik sem engedhető meg - fogalmazott Bencsik János, és kérte a szocialista képviselőket, vonják vissza módosító javaslatukat.