Princz-kormány-rendőrség együttműködés
Áder János és Demeter Ervin közös sajtótájékoztatójukon elmondták: felmerült annak gyanúja, hogy a kormány és a rendőrség Princz Gábor tisztára mosását kezdte el a múlt héten, amikor egy, a Princz Gábor ügyéhez egyáltalán nem kapcsolódó jelentés-tervezetet húztak elő. Ezzel igyekeznek a polgári kormány egyes tagjait is besározni. Ugyanakkor az a gyanú is felmerül, hogy a Postabank körüli újabb zűrzavarral lefelé mozdítja el a privatizálás előtt álló bank árfolyamát.
Dátum: 2003-03-17 19:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8383
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:55.560256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Áder János, a Fidesz - Magyar Polgári Párt frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a Postabank-ügy 1997-ben kezdődött, amikor hosszú sorok kígyóztak a bank fiókjai előtt. Akkoriban, mint Áder János felhívta rá a figyelmet, Medgyessy Péter volt a pénzügyminiszter, és már ő is 20 milliárd forint gyorssegélyt nyújtott a banknak.
Princz Gábor ellen - a polgári kormány idején indított - négy és fél évig tartó nyomozás zárult le a múlt héten iratismertetéssel, ám a média nem a bankvezér viselt dolgairól tájékoztatott. Nem arról, hogy az Állami Számvevőszék 1999-ben feljelentést tett Princz Gábor ellen, nem az ő felelősségéről, hanem egy teljesen más ügyről: egy olyan jelentéstervezetről, amely azokról az időkről szól már, amikor nem Princz Gábor volt a bank élén. Két különböző ügyről van tehát szó.
Hogy kerül a csizma az asztalra?
Áder János mai napirend előtti kérdésére a szocialista belügyminiszter azt válaszolt, hogy csütörtökön, 13-án értesült a KEHI-jelentéstervezetről. Ezzel szemben Demeter Ervin ma azonnali kérdésére a következő választ kapta a Legfőbb ügyész helyettesétől: A Princz Gábor ellen folyó nyomozást vezető "rendőrtiszt felettese utasítására 2003. március 12-én megjelent a KEHI-nél, ahonnan két lezárt borítékot hozott el, majd azokat felbontatlanul átadta az utasítást kiadó felettesének. Ugyanezen a napon a folytatólagos iratismertetést foganatosító nyomozó ezeket az iratokat anélkül, hogy azokat a fokozott felügyeletet ellátó ügyésznek bemutatta volna, átadta a gyanúsítottnak és védőjének."
A Fővárosi Főügyészség vizsgálatot rendelt el a nyomozás miatt
A törvény előírja, hogy az új bizonyítékokat a fokozott ellenőrzést ellátó ügyészt a nyomozóhatóság tagja haladéktalanul köteles tájékoztatni. A Szervezett Bűnözés Elleni Főigazgatóságon a nyomozó ezzel szemben nem vizsgálta meg az új bizonyítékot, s a fokozott felügyeletet ellátó ügyészséget megkerülve mintegy összejátszott a gyanúsítottal és védőjével, és vélt vagy valós információkkal látta el őket. Ezért a Fővárosi Főügyészség vizsgálat lefolytatását rendelte el az ügyben.
Lamperth Mónika hazudott?
Néhány perccel korábban, Áder János napirend előtti felszólalására adott válaszában Lamperth Mónika szocialista belügyminiszter ugyanakkor mást állított. Szerinte "az ügyészség a már folyamatban lévő postabanki nyomozás ügyében új nyomozati cselekményt írt elő a rendőrség számára."
Kivel működik együtt a rendőrség?
Demeter Ervin a sajtótájékoztató végén leszögezte: Lamperth Mónikának választ kell adnia a következő kérdésekre: Ki utasított kit? Ki az eljárást vezető nyomozó felettese? Milyen információk alapján utasították a nyomozót? Miért nem tájékoztatták a nyomozás fokozott felügyeletét ellátó Fővárosi Ügyészséget? Miért nem tanulmányozta a rendőrség a jelentéstervezetet, mielőtt átadta a gyanúsítottnak és ügyvédjének? Miért nem tanulmányozták a jelentéstervezet kapcsán elkészített Postabank-jelentést? Miért nem ismertették egyidejűleg az 1999-ben készült ÁSZ-jelentést is?
Újságírói kérdésre válaszolva Áder János elmondta: Auth Henrik, mint a Postabank Princz Gábort követő vezérigazgatója megválaszolta a KEHI-jelentéstervezetben felmerülő kérdéseket - derült ki Auth múlt hét végi nyilatkozatából.
Áder János leszögezte: Lamperth Mónikának választ kell adnia arra, hogy miért nyújtott segítséget a rendőrség egy gyanúsítottnak a politikai ellentámadás megszervezésében.
fidesz.hu