El akarják terelni a figyelmet
Amikor valaki el akarja terelni a fontos kérdésekről a figyelmet, akkor elővesz egy részletkérdést, ilyen a felvételi ügye is - jelentette ki Sió László.
Dátum: 2008-05-22 16:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:47:09.924449, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rendelettel törölné el a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban a szóbeli felvételiket az oktatási tárca. Mindezt a szocialista Katanics Sándor jelentette be, aki elmondta azt is: szeptembertől csak az Oktatási Hivatal által készítettt írásbeli vizsgát irathatják meg az iskolák.
Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője reagálásában elmondta, amikor valaki el akarja terelni a fontos kérdésekről a figyelmet, akkor elővesz egy részletkérdést, ilyen a felvételi ügye is. Nem ennek kellene napirenden lennie - fűzte hozzá.
A fideszes szakértő szerint a kormány szabályozása nem jó, mert mindenhol megengedné a felvételi vizsgákat, ott is, ahol a jelentkezők száma ezt egyáltalán nem teszi indokolttá. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz-kormány idején korlátozták a középiskolai felvételiket, csak sokszoros túljelentkezés esetén tarthattak központilag előírt kompetenciaalapú vizsgát az intézmények. Sió László hozzátette: a cél az volt, hogy ne a középiskolák írják elő, milyen legyen az általános iskolai oktatás tartalma.
Kitért arra, hogy a felvételi eljárást módosító rendelet elkészült, de az Országgyűlés még nem döntött a közoktatási törvény módosításáról, amely felhatalmazást adna a rendelet módosítására. Hozzátette: a törvénymódosítást a Fidesz nem fogja megszavazni, mert nem valódi kérdésekkel foglalkozik.