Életveszélyes a kaposvári iskola - a tárca nem segít
Életveszélyessé nyilvánították az egyik kaposvári szakközépiskola öt tantermét, tornacsarnokát és orvosi rendelőjét. A tanév végéig átszervezésekkel próbálják megoldani a diákok elhelyezését, de hogy ősztől mi lesz, azt egyelőre nem tudni. Az Oktatási Minisztérium ugyanis nem segít, így a városnak egyedül kell előteremteni a felújításhoz szükséges pénzt.
Dátum: 2008-05-23 06:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:47:15.843602, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iskolában, ahol több mint 1000 gyerek tanul eddig 26 osztályterem volt, az életveszélyessé nyilvánított udvari épület miatt most öttel kevesebb van, ráadásul a tornaterem is használhatatlanná vált. Az önkormányzat hiába vár segítséget az Oktatási Minisztériumtól, mert miközben például digitális táblák beszerzésére lehet pályázni a tárcánál, az omlásveszélyes iskolák felújítására nem adnak pénzt. A diákok és tanáraik szerencséje, hogy pár hét múlva véget ér a tanév, a zsúfoltságot nem kell hosszú ideig elviselniük.
A statikus szakvéleménytől függően rövidesen döntenek arról, hogy a felújítás vagy a bontás a gazdaságosabb-e. Ha a bontás mellett döntenek, akkor a tanulók még legalább egy évig csak a távoli kollégium tornatermét tudják használni. Egy új csarnok felépítése több száz millió forintba kerülne, amire egyenlőre nincs pénz.