Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Milliárdos feledékenység

A polgármester csodálkozik az égből pottyant terézvárosi vesztegető földi kapcsolatain.


Dátum: 2008-05-23 07:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114845
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:47:17.924642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fiatal magyar demokrácia egyik legsúlyosabb vesztegetési ügyében is fordulatot hozhat egy a lap birtokába került dokumentum. Ebben a január vége óta házi őrizetben lévő Juhász Károly - a 18 millió forintos terézvárosi vesztegetési ügy egyik gyanúsítottja - az A9 Ingatlanforgalmazó Kft. ügyvezetőjeként tesz ajánlatot Verók Istvánnak, Terézváros szocialista polgármesterének az Andrássy út 68. szám alatt lévő, korábban középiskolaként működő épület megvásárlására.

A 2004. április 22-én kelt levél értelmében az ajánlat 860 millió forintról szól, az A9 Ingatlanforgalmazó Kft. ennyit kínál az épületért. Ajánlatát a VI. kerületi önkormányzat tulajdonképpen már három nappal korábban, április 19-én elfogadta, ez a levél inkább csak kiegészítéseket tartalmaz, jelezve, hogy a szerződést - idézzük a levélből - "az ingatlanpiaci gyakorlatnak megfelelően" nem feltétlenül a saját, hanem esetleg valamilyen "projekttársaság" nevében köti meg a cég. Miért is "érdekes", sőt talán több is, döbbenetes ez az üzleti levél?

Elsősorban azért, mert a vesztegetési ügy kipattanása után lapunk 2008. február 27-i számában nyilatkozó Verók István még csak azt sem tudja, hogy ki az a Juhász. "Egy agyrém az egész" - mondja az akkori interjúban. Szerinte az önkormányzatnak soha semmilyen kapcsolata nem volt azzal az emberrel, akinek a 18 millió forintos kenőpénzt vitte Berecz Károly, a Műárt-Press tulajdonos-ügyvezetője (a feljelentő), a Bajcsy-Zsilinszky út 61. szám alatti üzlethelyiség bérlője, hogy az összeg ellenében lehetővé tegyék neki az ingatlan megvásárlását. Sőt a polgármester azt is elmondta az interjú során, hogy biztos forrásból tudja: az akkor már előzetes letartóztatásban lévő Kovács Péter, a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója sem ismeri Juhászt, mint mondta: "soha az életben nem találkozott vele, s nem is tudja, kicsoda". "Bizonyos információk alapján ezt megerősíthetem" - tette hozzá a jól értesültek magabiztosságával a VI. kerület MSZP-s polgármestere. Ilyen előzmények után érkezett meg szerkesztőségünkbe egy dokumentum a csaknem egymilliárd forintos ingatlannal kapcsolatos levelezésről, amelyben Juhász azzal búcsúzik Veróktól, hogy "amennyiben bármilyen kérdése, észrevétele van, kérem, forduljon hozzám bizalommal". Ne feledjük: itt nem egyszerűen Terézváros polgármesterének szavahihetőségéről (vagy feledékenységéről) van szó, hanem egy olyan, kiemelt bűncselekményről, amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomozás érdekeire tekintettel hónapok óta semmilyen információt nem adhat. Sőt. A napokban az ügyet a Nemzeti Nyomozó Irodától áttették a Budapesti Nyomozó Ügyészségre - tudtuk meg Borbély Zoltántól, az ügyészség szóvivőjétől -, hiszen vezető beosztású vagy általa felhatalmazott, intézkedésre jogosult hivatalos személy által elkövetett vesztegetés gyanújában folytatott nyomozás csak ügyészségi hatáskörben folytatható. "A nyomozásról egyelőre semmilyen részletet nem tudunk mondani" - közölte lapunkkal Borbély.

A dokumentumok kapcsán csütörtökön levélben fordultunk Verók István polgármesterhez, s kértük, erősítse meg, hogy a hozzánk eljuttatott dokumentumok valódiak-e, avagy az önkormányzat lejáratására törekedő hamisítványok.

A polgármesterhez intézett levelünkben így fogalmaztunk: "Ha valódiak, akkor feltételezve azt, hogy Önt mint az önkormányzat első számú vezetőjét tanúként is meghallgatta a Nemzeti Nyomozó Iroda, megkérdeznénk: az interjú tartalmával megegyező, avagy attól eltérő tartalmú tanúvallomást tett-e a rendőrhatóságnál?" A polgármesterhez intézett másik kérdésünk így szólt: "Az önkormányzat képviseletében tett-e bejelentést a fent fölmerült, az igazság kiderítésében is fontosnak, sőt lényegesnek minősülő tényről?"

Verók István a következőket válaszolta levelünkre: "Köszönettel vettem, hogy tájékoztatott az esetleges névazonosságról. Miután nem tudjuk, hogy lapjuk birtokában milyen dokumentum található, feltételezhető, hogy névegyezésről van szó. Bizonyára tájékozódott arról is, hogy ebben az időszakban a vagyoni területtel más foglalkozott, így a testületi előterjesztést sem én készítettem, és így sohasem volt személyes kapcsolatom az Ön által megnevezett személlyel. A szerződést - amelyet nem a vagyonkezelő bonyolított az A9 Kft.-vel - nem az Ön által megnevezett személlyel írtam alá. Kovács Péter büntetőeljárásával kapcsolatos kérdéseit kérem, hogy a nyomozóhatóságnak tegye fel."

Eddig a polgármester válasza. Az "esetleges névazonosság" - vagyis a tévedés - azonban kizárt, mert nem csupán a név azonos, hanem a cím is! A nyomozók ugyanis az A9 Ingatlanhasznosító Kft. székhelyén, az üzleti partner által a lapunk által is bemutatott üzleti levélben megjelölt címen (Vajkay u. 5.) vették őrizetbe Juhász Károlyt 2008. január 23-án, majd innen mentek a Terézvárosi Vagyonkezelő Rózsa utcai székhelyére, ahonnan Kovács Péter vezérigazgatót bilincsben vezették el.

Emlékeztetőül: a feljelentő (Berecz Károly) Bajor Zoltánt, Terézváros alpolgármesterét jelölte meg feljelentésében, mint a kenőpénz kérőjét, de a lapunknak is átadott dokumentáció szerint - és a feljelentő rendőrségen tett vallomása alapján -, akár más önkormányzati vezetők is érintettek lehetnek a vesztegetési ügyben.

Kivált most vetődik fel ez a gyanú, hogy kiderült: semmi nem igaz abból, miszerint Juhász Károly csupán az égből pottyant volna a 18 millió forintos vesztegetési ügy közepébe, s hogy az önkormányzat volt és ma is hivatalban lévő vezetőinek semmilyen kapcsolatuk nem volt a "vállalkozóval".

Kapcsolódó elemek