Törökország felé megindulhat a menekültáradat
Ha az Egyesült Államok és szövetségesei megindítják a támadást Irak ellen, a legóvatosabb becslések szerint is több mint 130 ezren menekülnek majd Törökország felé. Francis Theoh, az ENSZ menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) irodavezetője elmondta, hogy a becslések alapján 80 ezerre teszik azoknak a számát, akik valamilyen módon átlépik a török határt, és több mint 50 ezerre azokét, akik a török-iraki határszakasz iraki oldalán maradnak.
Dátum: 2003-03-17 19:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8385
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:56.184065, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hatóságok úgy tájékoztatták az ENSZ menekültügyi irodáját, hogy a törökországi Vörös Félhold 18 menekülttábort létesített az ország délkeleti régiójában és Észak-Irakban.
A hatóságok egyelőre csupán a táborok számát közölték, konkrét információk nincsenek - sem a táborok elhelyezkedéséről, sem arról, hogy táboronként hány menekültet kívánnak elhelyezni - jelentette ki Francis Theoh, aki újságíróknak, közöttük Peremiczky Attilának, a Budapesti Nap munkatársának nyilatkozott.
"Tudjuk - mondta - , hogy a török hatóságokat érzékenyen érinti a menekültkérdés, hiszen 1991-ben mind a sajtó, mind a nemzetközi szervezetek támadták a török kormányzatot a menekültprobléma kezelése miatt. De ha nem rendelkezünk megfelelő információkkal a táborok elhelyezkedéséről, nem juthat el időben a felszerelés, és nem tudunk segíteni. Ennek pedig beláthatatlan következményei lehetnek".
A menekültügyi iroda vezetője kérdésünkre válaszolva elmondta: a Haburtól keletre fekvő határszakasz különösen problémás, mivel gyakorlatilag teljesen elaknásított területről van szó, s egyelőre úgy tűnik, hogy a török hatóságok az ország határain kívül a segélyszervezetek bevonása nélkül kívánják megoldani a menekültproblémát. Szerinte a környező országokban lényegesen jobb a helyzet, Szíriában jelenleg is működnek az 1991-ben felállított táborok, Iránban pedig a hatóságok már a kijelölt területek víz- és áramellátását is biztosították. A térségben összesen 600 ezer menekülttel számol az ENSZ, és ha elkezdődik a háború, a legnehezebb dolga Törökországban lesz a UNHCR-nak.
MTI - fidesz.hu