Táncművészet fotón
A táncművészet jellegzetes pillanatait megörökítő fotókiállítás nyílt Debrecenben, a Hajdú Táncegyüttes székházában hétfőn, a tánccsoport megalakításának 50. évfordulója alkalmából. A Debreceni Fotóklub 9 alkotójának - Vencsellei István, Süli István, Andics Árpád, Lovas Bálint, Várkonyi Zsolt, Murvai Ervin, Fene Katalin, Katona Bálint és Kovács Tibor - közös tárlatán több mint 50 alkotás tekinthető meg.
Dátum: 2003-03-17 20:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8386
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:56.485849, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fotók - amelyek között népi táncegyütteseket és modern táncot bemutató alkotások is vannak - próbatermekben, előadások közben, avagy éppen táncház keretében mutatják be az együtteseket, a táncosokat.
A két hétig nyitva tartó tárlaton látható képeket a fotózás hagyományos módozataitól egészen a digitális eljárásokig, különböző technikákkal készítették alkotóik, de valamennyire jellemző a tánc, a mozgás, a hagyomány tisztelete és mesteri képi megfogalmazása.
A debreceni fotókiállítás része annak a Hajdúk hete elnevezésű programsorozatnak, amelyet a debreceni Hajdú Táncegyüttes megalakulásának 50. évfordulója alkalmából rendeznek a héten a cívisvárosban.
MTI - fidesz.hu