Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Románia 2014-ben bevezetheti az eurót

Megvalósítható Románia célja, hogy 2014-ben csatlakozzon az euróövezethez, de csak akkor, ha megfelelő további költségvetési reformok lesznek, mondta Traian Basescu román köztársasági elnök pénteken Bukarestben egy EU-szemináriumon.


Dátum: 2008-05-23 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114886
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:47:29.988947, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Világosan el kell kötelezni magunkat 2014 mellett - mondta az államfő. - Ez reális cél lehet, ha megfelelő politikai felelősséggel kezeljük a közkiadásokat, és következetes tervezést és végrehajtást vezetünk be a költségvetésben - tette hozzá.

Románia jelenleg három feltételt teljesít az európai stabilitási és növekedést paktumban szereplő öt kötelezettségből, amely az euróövezeti tagságnak is feltétele: az államháztartás éves hiánya, a közadósság és a valutaárfolyam mozgása megfelel az előírásoknak, mondta a Román Nemzeti Bank fő közgazdásza, Velantin Lazea ugyanezen az összejövetelen. Az infláció és a hosszú lejáratú kamatok szintje ellenben meghaladja a feltételrendszerben előírtakat.

Románia 2011-2012-re tervezi a belépést az euróövezet előszobájának számító európai átváltási mechanizmusba (ERM-II.), mondta a közgazdász.

Kapcsolódó elemek