Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzetpolitikai újjáépítés szükséges

Nemzetpolitikai újjáépítésre van szükség - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, aki a július 15-20. között sorra kerülő XIX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programját ismertette pénteken Kolozsváron.


Dátum: 2008-05-23 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114897
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:47:33.217250, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus az MTI-nek kifejtette: a Fidesz elkezdte a magyarországi választásokra való felkészülést, így elkészült már az új kül- és nemzetpolitikai programjavaslatuk, amelyet a táborban is bemutatnak. Németh szerint ez a programjavaslat jó alapot teremthet az egész Kárpát-medencére kiterjedő nemzetpolitikai eszmecserére. Hozzátette: Romániának lendületes gazdasági teljesítménye van, miközben a magyar gazdaság a stagnálás állapotába került. Németh szerint ezért a szabadegyetemen tapasztalatcserére nyíló lehetőség rendkívül fontos a magyar gazdaságpolitikusok számára. Hangsúlyozta, hogy a hagyományokhoz hűen az idén is nyitott tábort terveznek, így meghívják a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt (MPP) politikusait egyaránt.

A magyar politikus Kolozsváron az MPP helyi szervezetének meghívására meglátogatta az elhanyagolt állapotban lévő Házsongárdi temetőt, ahol néhány szimbolikus kapavágással gyomot irtott. Németh jelezte: fontosnak tartja, hogy a temető a világörökség részévé váljon.

A magyar politikus Marosvásárhelyre és Csíkszeredába is ellátogat, ahova szintén az MPP helyi szervezetei hívták meg.

Kapcsolódó elemek