Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szigorodnak az ukrán napraforgóolaj-export feltételei

Legalább egy évig csak szigorú ellenőrzés mellett exportálhat napraforgóolajat Ukrajna az Európai Unióba az Európai Bizottság pénteken bejelentett döntése szerint.


Dátum: 2008-05-24 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:47:41.017798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A belépni szándékozó szállítmányoknak így érvényes eredetigazolás mellett arról is bizonyítvánnyal kell rendelkezniük, hogy nem tartalmaznak ásványolajat. Előzőleg ráadásul a brüsszeli bizottságnak kell hitelesítenie az ilyen bizonyítvány kiadására jogosult ukrán rendszert.

Az uniós tagországoknak ugyancsak felelősséget kell vállalniuk azért, hogy a határaikon belépő ukrán napraforgóolaj alkalmas emberi fogyasztásra.

Egy év múlva a brüsszeli bizottság felülvizsgálja most bejelentett intézkedéseit, amelyek előzménye az volt, hogy legalább egy tengeri szállítmánnyal ásványolajjal szennyezett étolaj-alapanyag érkezett Ukrajnából nyugat-európai országokba.

Kapcsolódó elemek