Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington szerint Irak vegyi és biológiai fegyvereket vethet be

Amerikai tisztségviselők szerint a bagdadi rezsim vegyi vagy biológiai fegyvereket vethet be megtorlásul, ha megindul a háború Irak ellen. A CNN washingtoni forrásokra hivatkozó jelentése szerint a vegyi és biológiai fegyverek esetleges bevetésére "a rendszerben felerősödő háttérzaj" utal. Az Egyesült Államok már korábban figyelmeztette Bagdadot, hogy háborús bűnnek tekintené a tömegpusztító fegyverek használatát.


Dátum: 2003-03-17 20:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8389
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:57.362806, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szaddám Huszein iraki elnök hétfőn elismerte, hogy országának korábban voltak vegyi és biológiai fegyverei, de azt állította, hogy már nem rendelkezik ilyenekkel.

A Gallup legújabb, a hét végén végzett felmérése szerint az amerikaiak 64 százaléka egyetért azzal, hogy amerikai szárazföldi erőket vessenek be Szaddám Huszein elmozdítására. Ez öt százalékpontos emelkedést jelent a hónap elejéhez képest.

A Perzsa-öböl térségében eddig 235 ezer amerikai és 45 ezer brit katona vonult fel. Az erők többségét Kuvaitba telepítették, ahol 150 ezer amerikai katona - köztük 65 ezer tengerészgyalogos - és 25 ezer brit katona állomásozik.

A térségben több mint 600 harci repülőgépet vezényeltek, köztük F-117A típusú Nighthawk lopakodó vadászgépeket az új-mexikói Holloman légi bázisról. A Missouri állambeli Whiteman támaszpontról "lopakodó" B-2-es bombázókat vezényeltek az Irak elleni hadműveletekre. A denevérszárnyú hadászati bombázók úti célját nem közölték. Az amerikai légierő az indiai-óceáni Diego García szigetén és a nagy-britanniai fairfordi légi bázison épített különleges hangárokat ennek a radarok számára úgyszólván láthatatlan géptípusnak.

A térségbe irányítottak öt amerikai és egy brit repülőgép-hordozót. Jelenleg 60 amerikai hadihajó tartózkodik a Perzsa-öbölben és az Arab-tengeren, s még egy tucat romboló és cirkáló csatlakozik hozzájuk a Földközi-tengerről.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek