Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Molnár politikai leszámolása

Nincs kizárva, hogy az MSZP-SZDSZ képviselői között is vannak olyanok, akik a képviselő-testület önfeloszlatását látják a legjobb megoldásnak a XI. kerületben. Ez derült ki Hajdu László, az SZDSZ-ből kilépett helyi képviselő a Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatából. Függetlenné válásában, mint mondta, politikai, szakmai és emberi okok egyszerre játszottak szerepet. Ezzel patthelyzetet teremtett a Molnár Gyula (MSZP) vezette Újbudán. Hajdu szerint időközi választásokra van szükség.


Dátum: 2008-05-26 07:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:47:53.619566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Molnár Gyula kezdeményezze a képviselő-testület feloszlatását" - ezt látja a legjobb megoldásnak Újbudán Hajdu László független képviselő. Azáltal, hogy áprilisban elhagyta a frakciót, a polgármester elveszítette egyfős többségét a kerületben, és 19:19-es patthelyzet alakult ki. Nem zárta ki, hogy az MSZP-SZDSZ képviselők között is lehet olyan, aki látja, hogy a mostani helyzet működésképtelenséghez vezet. Nagy a zúgolódás a belső egyeztetések hiánya és az arrogáns vezetési stílus miatt is. Arra a felvetésünkre, hogy Molnár Gyula és Lakos Imre SZDSZ-es alpolgármester duója épp az időközi választás kiírását javasolja az ő választókörzetében, Gazdagréten, elmondta: "A legitimitásom éppolyan erős, mint a polgármesteré. A választók hatalmaztak fel, hogy a társadalmilag is erős támogatással bíró környezetvédelmi programomat körzetemben, Gazdagréten és a kerületben is megvalósítsam. Az emberek most látni fogják, nem én, hanem Molnárék akadályozták meg a választási ígéretek betartását."

Hajdu úgy ítéli meg, hogy függetlenként sokkal jobban tudja érvényesíteni környezettudatos politikáját. Kitért arra is, hogy Molnár most is csak nyilatkozatokban törekszik megegyezésre: a megoldást hangoztatva a bizottságok újraosztásáról, az új szervezeti-működési szabályzatról beszélt, de semmilyen írásos anyagot nem kaptak a képviselők.

Szerinte a két "csapatkapitány", Molnár Gyula és Lakos Imre vezetési stílusa a probléma fő oka. "Ők döntenek minden ügyben, a saját frakcióikat és külső támogatójukat, az MDF-et kihagyják a döntés-előkészítésből" - mondta. Nem tetszik nekik, árulónak tartják, ha valaki feláll, és azt mondja, eddig, és ne tovább.

A kerület környezetvédelmi tanácsnoka kifejtette: Fodor Vince, az MDF képviselője, a zöldügyekért felelős alpolgármester ugyanabban a cipőben jár, mint ő. Fodor szerinte azért nem háborog nyilvánosan, mert valószínűleg megállapodott Molnárral és Lakossal. Hajdu több példát is sorolt arra, hogyan lehetetlenítették el a munkáját. Tavaly két hónapos egyeztetés után szakmai anyaggal álltak elő: a környezetvédelmi alapba befolyó büntetésekből és bírságokból befolyó hetvenmilliós összeget osztották fel. Ezt már csak a bizottságnak kellett volna tárgyalnia, és a javaslatot a polgármester is támogatta. "A grémium ülése előtt három perccel felhívott Lakos Imre, hogy negyvenmilliót kihúztak a környezetvédelmi alapból, és ezt a pénzt az ő ellenőrzése alá tartozó városüzemeltetéshez tették át" - idézte fel a képviselő. Ezután olyan ígéretet kapott, hogy a pénz visszakerül a környezetvédelmi alapba, de nem került vissza.

Ugyanilyen szószegésként említette az alappal kapcsolatos idei történéseket. Fix alapösszeget határoztak volna meg, amelyet minden évben növelnek. Igaz, a zárszámadásban közölt összegekből derült csak ki, hogy a valódi összeg köszönő viszonyban sincs azzal, amit eredetileg leírtak. Ugyanilyen ígérethalmaz maradt a testület által elfogadott, Házhoz menő elnevezésű szelektív hulladékgyűjtés feltételeinek megteremtése vagy az interaktív táblák tanári kezelését biztosító felkészítő tanfolyam megindítása.

A Fidesz szerint a polgármester képtelen a megegyezésre

Politikai leszámolásba kezdett a XI. kerületben Molnár Gyula MSZP-s polgármester - tudta meg a Magyar Hírlap. Miközben úgy nyilatkozott, hogy szeretne megegyezni a Fidesszel a testületi patthelyzet feloldásáról, minden előzetes tájékoztatás nélkül megszüntette a képviselői szolgáltató irodát, ahova a Fidesz is delegálhatott egy fiatal munkatársat. Ő most az utcára kerül. Emellett szerdára ugyanabban az időpontban hívott össze rendkívüli testületi ülést, amikor Kupper András, a Fidesz frakcióvezetője Rétvári Bence KDNP-s országgyűlési képviselővel lakossági fórumot tart. Az ellenzék mindezt annak tudja be, hogy Molnárt soha nem a megegyezés, hanem saját hatalmának görcsös megtartása vezérli, akár a kerület tönkretétele árán is.

Kapcsolódó elemek