Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Juhász: az MSZP nincs felkészülve egy választásra


Dátum: 2008-05-26 09:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114984
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:47:58.430265, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Miközben egy politikai pártnak - és valamennyi szervezeti egységének - minden egyes pillanatban készen kellene állnia, elismerem, mentálisan nem vagyunk felkészülve egy választásra. Az elmúlt két esztendő nemcsak a szavazóbázisunkat tizedelte meg, hanem - teljesen természetesen - a párt közvetlen támogatói körét is."

* * *

"A kisebbségi kormányzás nem más, mint a Szabad Demokraták Szövetségének felruházása azzal a joggal, hogy eldöntse, mikor lesz előrehozott választás. Arról szól a történet, hogy az SZDSZ pillanatnyi érdeke fogja meghatározni a politikai menetrendet. Ha úgy ítélik, hogy készen állnak a választásra, akkor hamar lesz; ha nem, akkor később, vagy csak 2010-ben."

Kapcsolódó elemek