Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Salgótarján: MSZP-s mizéria a sportcsarnok körül

Az MSZP-s városvezetés még 2004-ben nyert forrásokat a Sportcsarnok részleges felújításához, ám 3 év alatt az MSZP-s városvezetésnek nem sikerült a belső hatalmi harcok miatt a beruházást nemhogy befejezni, de még elkezdeni sem.


Dátum: 2008-05-26 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115004
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:48:04.206951, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A salgótarjáni sportcsarnok előtt tartott sajtótájékoztatón pénteken Molnár Károly (MSZP), a bizottsági elnöke szerint Székyné Sztrémi Melinda polgármester (Fidesz) a tiltással súlyosan beavatkozott egy szakbizottság működésébe, ami példátlan és megismételhetetlen, ezért tisztázni kell, hogy miért tette ezt, ezért akarják bejárni a sportcsarnokot.

Azt már megszoktuk, hogy az MSZP városi frakciója tehetetlenségében folyamatosan keresi az okot arra, hogy nyüszíthessen és saját sebeit nyalogathassa. Az MSZP válságban van országosan és helyi szinten is. Erre a legutóbbi példa a napokban kialakult és nevetségesen felfújt mizéria a Sportcsarnok körül - reagált a szocialista feltevésekre Fenyvesi Gábor alpolgármester.

Az MSZP-s városvezetés még 2004-ben nyert forrásokat a Sportcsarnok részleges felújításához, ám 3 év alatt az MSZP-s városvezetésnek nem sikerült a belső hatalmi

harcok miatt a beruházást nemhogy befejezni, de még elkezdeni sem, az elnyert pénz pedig folyamatosan veszített értékéből az évek alatt - emlékeztetett Fenyvesi. Az új városvezetésnek rohamtempóban kellett megkezdeni a beruházást, hogy az megvalósulhasson. Polgármester asszony hathatós közbenjárására volt szükség ahhoz, hogy a forrásokat egyben lehessen tartani - tette hozzá.

Emellett a város, további súlyos tízmilliókat költ saját forrásból arra, hogy ne csak a küzdőtér, hanem a nézőket kiszolgáló terek is legalább XX. századi képet mutassanak, hogy a helyiségekben ne csak légkondicionálók legyenek, hanem esetleg szigetelt ablakok is, vagy éppen a nézők a mosdókból ne forduljanak ki az ott uralkodó állapotok miatt - fogalmazott az alpolgármester.

Molnár Károly akciójáról csak annyit, hogy a műszaki átadás-átvétel megtörtént, de a használatbavételi engedélyt még nem kaptuk meg. Ami viszont ennél fontosabb szempont, hogy az elnök úr részéről enyhén fogalmazva is nagyfokú szemtelenség volt, hogy mielőtt a városvezetés hivatalosan átadta volna a Sportcsarnokot, meghívta a sajtó képviselőit egy bejárásra - hangsúlyozta Fenyvesi Gábor. Köszönjük elnök úr aktivitását, de önök az elmúlt években csak problémát okoztak a Sportcsarnoknak és a városnak. Az adóforintok elköltésének ellenőrzéséről pedig csak annyit, hogy inkább a kormány projektjeit és a Fiatal Baloldal ügyeit kellene vizsgálgatni - tette hozzá.

A város vezetése amint a használatbavételi engedély birtokába kerül, gondoskodik arról, hogy ünnepélyesen, mindannyiunk örömére bemutassa és átadja a megújult Sportcsarnokot a város polgárainak - írja közleményében az alpolgármester.

Kapcsolódó elemek