Prága csak a háború beindulása után foglal állást
Csehország az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélküli esetleges Irak elleni háborúról csak azután foglal állást, ha az már beindult.
Dátum: 2003-03-18 09:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:58.581247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt Vladimír Spidla cseh kormányfő mondta hétfőn este, miután a kérdést a nemzetbiztonsági tanács megtárgyalta.
Spidla megerősítette: a Kuvaitban állomásozó cseh vegyvédelmi egység így csak abban az esetben kapcsolódik be az eseményekbe, ha valaki tömegpusztító fegyvereket vetne be a civil lakosság és a szövetséges katonai alakulatok ellen.
"A harcokba a cseh katonák semmiképpen sem kapcsolódnak be" - szögezte le Jaroslav Tvrdík cseh védelmi miniszter.
Václav Klaus államfő a tanácskozás után kifejezte meggyőződését, hogy a cseh politikai vezetés állásfoglalása összhangban van a lakosság többségének a véleményével.
A cseh parlament januárban úgy döntött, hogy cseh katonák csak akkor vehetnek részt az Irak elleni katonai akcióban, ha azt előzőleg az ENSZ BT is jóváhagyta. Csehország ugyanakkor mint NATO tag lehetővé tette az Egyesült Államok és a szövetségesek számára légtere, repülőterei, közútjai és vasútja használatát.
MTI - fidesz.hu