Nem működnek a klímaberendezések a BKV járművein
A klímaberendezéssel felszerelt Combino villamosoknak csak mintegy a felében működik a légkondicionáló - olvasható a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) nyílt levelében, amelyet Balogh Zsoltnak, a BKV megbízott vezérigazgatójának címeztek.
Dátum: 2008-05-27 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115088
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:48:29.758171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A távirati irodához kedden eljuttatott levélben foglaltak szerint bár a 40 Combino villamosból már 32 rendelkezik klímaberendezéssel, a hétfői 28 fokos külső és a kis ablakok miatt jellemzően 34-35 fokos belső hőmérséklet ellenére is ezeknek csak a felében működött - nem teljes körűen - a légkondicionáló. A VEKE szerint ahhoz, hogy a villamosok levegője a sűrű ajtónyitás miatt ne melegedjen fel, az utasmozgás befejeztével automatikusan be kéne csukják az ajtajukat. Az ablakokat pedig zárhatóvá kellene tenni, ezzel is megakadályozandó, hogy a levegő gyorsan cserélődjön - áll a levélben.
A VEKE levelében foglaltak szerint a Combino villamosoknál tapasztalható aránynál is rosszabb a helyzet a mára klímaberendezéssel szinte teljes egészében felszerelt Volvo-flotta esetében. A csuklós autóbuszokban a vizsgált járműveknek kevesebb mint negyedén működött a klímaberendezés a hirtelen beköszöntött hőségben.
Szintén csak egyes járművekben működik a klímaberendezés az alvállalkozók által üzemeltetett és klímaberendezéssel felszerelt Alfa Localo típusú járműveken is, ahol a járművezetők elmondása szerint az "alvállalkozó érdekeltségének hiányából" fakadhat a klímaberendezések üzemeltetésének szüneteltetése - olvasható a levélben.