Varsó kétszáz katonával támogatja az amerikaiakat
Lengyelország kétszáz katonával támogatja az Egyesült Államok által Irak ellen indítandó háborút.
Dátum: 2003-03-18 09:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8396
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:59.512155, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az erről szóló dokumentumot Aleksander Kwasniewski lengyel elnök hétfő este írta alá Varsóban, miután tanácskozott Leszek Miller miniszterelnökkel. - Készek vagyunk bevetni a lengyel csapatkontingenst arra, hogy rákényszerítsük Irakot a Biztonsági Tanács 1441-es határozatának teljesítésére - közölte Kwasniewski, aki nehéz, de feltétlenül szükséges döntésről beszélt. Tény, hogy Irak tömegpusztító fegyvereket birtokol - jelentette ki.
- A lengyel katonák logisztikai támogatást fognak nyújtani az amerikai erőknek Irakban és a térségben, március 19-től szeptember 15-ig - tette hozzá az AFP szerint.
MTI - fidesz.hu