Gyűlöletre uszítás miatt feljelentést tesz Borkai Zsolt
Gyűlöletre uszítás és önkényuralmi jelkép használata miatt feljelentést tesz a győri polgármester egy honlap szerkesztője, üzemeltetője ellen, mivel a szélsőséges tartalmú lap első oldalán Győr város nevét és címerét használja - tudatta közleményében kedden Borkai Zsolt a város első embere.
Dátum: 2008-05-27 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:48:32.600287, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az érintett honlap tartalma súlyosan sérti az emberi jogokat, az emberi méltóságot, faji alapon kíván megkülönböztetést tenni, amelyet az Alkotmány kiemelten nevesítve tilt - olvasható a tájékoztatóban.
A polgármester elhatárolódik az önkormányzat nevében minden szélsőséges megnyilvánulástól és tiltakozik az ellen, hogy bárki, bármilyen célból jogosulatlanul használja Győr város nevét és címerét.
Győr önkormányzata semmilyen közösséget nem vállal fel a honlap szerkesztőivel, üzemeltetőivel - szögezi le a közleményben Borkai Zsolt.
Az ügy előzményéről Golubkovics Péter, a városháza kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a polgármesterhez bejelentés érkezett, hogy a nemzeti szocializmus mozgalmához csatlakozásra hívó, közterületi hirdetőtáblára kiragasztott plakátokon hivatkozásként egy honlap címet szerepeltetnek, amelyre kattintva Győr nevével és címerével ellátott szélsőséges tartalmú honlap jelenik meg.
A győri közgyűlés ez év januárjában határozatban határolódott el minden szélsőséges szervezet által képviselt eszmeiségtől, tevékenységtől és a városban nem kívánatosnak minősítette az ilyen magatartást tanúsító szervezeteket - emlékeztet közleményében a polgármester.