AB-határozat a gyülekezési törvényről - Fidesz
Dátum: 2008-05-27 18:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115106
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:48:35.313234, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz üdvözli a gyülekezési jogról szóló törvénnyel kapcsolatos mai alkotmánybírósági határozatot.
A Fidesz álláspontja kezdettől fogva az volt - amelyet a mai alkotmánybírósági határozat is megerősített -, hogy a gyülekezési jogról szóló törvény megfelelően biztosítja a gyülekezési szabadság érvényesülését Magyarországon. Az Alkotmánybíróság mai döntése mérföldkőnek számít abban a tekintetben, hogy értelmezi a spontán gyülekezések tartalmát és korlátozhatóságukat.
Továbbra is fontosnak tartjuk leszögezni, hogy demokráciában a rendészeti szervek kötelessége a biztonság és a szabadságjogok garantálása minden ember számára.
Mindezek alapján a Fidesz továbbra is ragaszkodik a 2006. szeptember-októberi események független, valódi kivizsgálásához, mert az Alkotmánybíróság mai határozata alapján megállapítható, hogy 2006 őszén az MSZP-SZDSZ kormány meghatározó tagjai és a közbiztonságért felelős szervek vezetői tendenciózusan alkotmányellenesen értelmezték a gyülekezési jogról és a rendőrségről szóló törvények előírásait, és ezzel ők maguk is hozzájárultak ahhoz, hogy az alkotmányos jogaikkal békésen élő embereket brutális rendőrtámadás ért.
Balog Zoltán (Fidesz),
az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke