Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz üdvözli az AB-határozatot

Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden megsemmisítette a gyülekezési törvény azon passzusát, amelynek alapján a rendőrség mérlegelés nélkül köteles volt feloszlatni a bejelentéshez kötött rendezvényt, ha azt bejelentés nélkül vagy a bejelentett időponttól, helyszíntől, útvonaltól, céltól, illetve napirendtől eltérően tartják meg - olvasható a testület keddi határozatában.


Dátum: 2008-05-27 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115107
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:48:35.626461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Ab által kedden elbírált indítványok egy része a törvény egészével szemben fogalmazott meg alkotmányossági kifogásokat, másik része a bejelentési kötelezettségre, illetve a rendezvények feloszlatására vonatkozó szabályokat kifogásolta.

Az Ab megállapítása szerint a gyülekezési jogról szóló törvény alkalmazásakor a bejelentési kötelezettség a közterületen tartandó, szervezett rendezvényekre vonatkozik. Önmagában a késedelmes bejelentésre hivatkozva viszont nem tiltható meg azoknak a békés rendezvényeknek a megtartása, amelyek nem jelenthetők be három nappal a tervezett rendezvény időpontja előtt - foglalt állást a bírói testület.

Az Ab határozata szerint a gyülekezési jog kiterjed az előzetesen szervezett rendezvényekre, közöttük az olyan békés rendezvények megtartására, amelyekre a gyülekezésre okot adó esemény miatt csak rövid időn belül kerülhet sor. A gyülekezési jog kiterjed az előzetes szervezés nélküli gyűlésekre is.

A testület szerint a bejelentési kötelezettség a gyülekezési jog alkotmányos korlátjának minősül; a keddi határozat értelmében a bejelentési kötelezettség a törvény hatálya alá tartozó valamennyi közterületi rendezvényre vonatkozik. Kivételt képeznek a spontán gyűlések, amelyek esetében lehetetlen az előzetes bejelentés megkövetelése az Ab szerint.

Az Ab szerint a bejelentés az úgynevezett gyors gyülekezések (flashmob) esetén is kötelező; a rendőrség akkor hozhat tiltó határozatot, ha fennáll a törvényi feltételek valamelyike, így például a rendezvény a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné.

A rendkívül rövid időn belüli bejelentés esetén viszont - a tervezett helyszíntől, útvonaltól és létszámtól függően - kérdéses lehet, hogy a bejelentett időpontig biztosíthatók-e a közlekedési feltételek. A rendezvény rendkívül rövid időn belüli megtartásának tiltását ez a körülmény is indokolhatja.

Balog Zoltán (Fidesz), az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke közölte: a Fidesz üdvözli a gyülekezési jogról szóló törvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági határozatot.

Közleménye szerint a Fidesz álláspontja kezdettől fogva az volt, hogy a gyülekezési jogról szóló törvény megfelelően biztosítja a gyülekezési szabadság érvényesülését Magyarországon.

"Az Alkotmánybíróság mai döntése mérföldkőnek számít abban a tekintetben, hogy értelmezi a spontán gyülekezések tartalmát és korlátozhatóságukat" - hangsúlyozta Balog Zoltán. Hozzátette: a demokráciában a rendészeti szervek kötelessége a biztonság és a szabadságjogok garantálása minden ember számára.

Mindezek alapján - ahogy Balog Zoltán írta - a Fidesz továbbra is ragaszkodik a 2006. szeptember-októberi események "független, valódi kivizsgálásához, mert az Alkotmánybíróság keddi határozata alapján megállapítható, hogy 2006 őszén az MSZP-SZDSZ kormány meghatározó tagjai és a közbiztonságért felelős szervek vezetői tendenciózusan alkotmányellenesen értelmezték a gyülekezési jogról és a rendőrségről szóló törvények előírásait, és ezzel ők maguk is hozzájárultak ahhoz, hogy az alkotmányos jogaikkal békésen élő embereket brutális rendőrtámadás ért".

Kapcsolódó elemek