Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sarkozy uniós szinten csökkentené az üzemanyag áfáját

Nicolas Sarkozy francia elnök kedden megfontolásra javasolta, hogy az EU szintjén csökkentsék az üzemanyagok áfáját. Az Európai Bizottság illetékes szóvivője azzal reagált a francia elnök javaslatára, hogy "ez bizonyára nem a legjobb válasz az emelkedő árakra".


Dátum: 2008-05-27 22:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:48:37.111212, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ez téves üzenet lenne az olajtermelő országoknak, azt hinnék, hogy nyugodtan emelhetik tovább az árakat" - mondta az Európai Bizottság illetékes szóvivője. Efféle részleges áfacsökkentéshez az EU mind a 27 tagországának egyetértése szükséges. Az EU pénzügyminiszterei még 2005-ben eldöntötték, hogy pusztán emelkedő árak miatt nem szabad csökkenteni az üzemanyagok áfáját, és álláspontjukat azóta többször megerősítették.

Kedden a belga pénzügyminiszter is fenntartásait fogalmazta meg a forgalmiadó-csökkentés ötletével kapcsolatban, elsősorban az "irdatlan pénzkihatások" miatt. Szavai szerint Belgiumban 4 milliárd eurós költséget jelentene a Sakrkozy-ötlet átültetése a gyakorlatba. S kérdés, mennyit változna a végső ár - jegyezte meg Didier Reynders. Szerinte a Belgiumban már kitalált rendszert kellene általánosítani, ahol is az üzemanyagok drágulásakor az áfán szerzett többletbevétel fejében a fogyasztási adót mérséklik.

Mint nevében benne van, a fogyasztott (importált, értékesített) mennyiség után számolják, közvetett adóként. Reynders szerint az EU bizottsága eddig nem bírálta a belga gyakorlatot. A belga miniszter egyébként Sarkozy elképzelését úgy értelmezte, hogy "plafont szabna" az áfabevételnek az üzemanyagoknál, nem csökkentésről beszélt.

A magas franciaországi benzinárak csökkentését a leghangosabban a halászok követelik, két hete kikötői blokádokat állítanak fel, hogy a kormányzat lépjen az ügyben. Sarkozy a rádióban úgy vélekedett, hogy az olaj ára nem fog csökkenni. - Ha tovább emelkedik, akkor kell-e az áfának is arányosan vele emelkednie? - kérdezte hallgatóságát az éteren át, majd így válaszolta meg tulajdon kérdését: - Stabilizálni kell az üzemanyagárat uniós szinten, az áfa részbeni mérséklésével. A továbbiakban más termékcsoportok és szolgáltatások áfájának csökkenését lehetővé tevő uniós adórendszer-vizsgálatot is javasolt.

Kapcsolódó elemek