Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Távoznak az ENSZ-ellenőrök Bagdadból

Az ENSZ fegyverzetellenőrei kedden reggel elhagyták Bagdad külvárosában lévő főhadiszállásukat és az iraki főváros repülőterére érkeztek, és első csoportjuk már indulásra készen áll.


Dátum: 2003-03-18 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8398
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:00.102147, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ENSZ fegyverzetellenőrei négy minibuszból álló konvoja a kora reggeli órákban hagyta el a főhadiszállás épületét. Ueki Hiro szóvivő sajnálatosnak minősítette a fejleményeket és kijelentette: a szakértők legfelsőbb szintű utasításra távoznak. Ezzel utalt Kofi Annan hétfőn bejelentett döntésére, amelyben arra szólított fel, hogy a világszervezet valamennyi alkalmazottja távozzon Irakból.

Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint kedd reggel Bagdadban már igazi háború előtti hangulat uralkodik, a helyzet drámaian megváltozott az elmúlt 24 órában. Az iraki főváros fontosabb pontjain megjelentek a rohamsisakot viselő katonai járőrök és a homokzsákokból épített harcálláspontok. Az emberek vizet, élelmiszert, lámpaolajat és gázpalackokat vásárolnak fel. Megkezdődött a lakosság kitelepülése a városon kívülre, hogy ott vészeljék át az egyre valószínűbb amerikai-brit rakétacsapásokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek