Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európa és Oroszország kapcsolatairól Berlinben

Elsősorban Európa és Oroszország kapcsolatairól folytatott tárgyalásokat kedden Berlinben Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, aki a Konrad Adenauer Alapítvány meghívására érkezett a német fővárosba.


Dátum: 2008-05-28 07:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115139
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:48:45.458377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németh Zsolt a nap folyamán Ruprecht Polenzcel, a német Bundestag külügyi bizottságának vezetőjével, Andreas Schockenhoff-fal, a szövetségi kormány Oroszországgal megbízott koordinátorával, továbbá Christoph Heusgennel, Angela Merkel kancellár kül- és biztonságpolitikai tanácsadójával találkozott.

Az MTI-t tájékoztatva a külügyi bizottság elnöke elmondta: német partnerei előtt üdvözölte, hogy az Európai Unió külügyminiszteri tanácsa felhatalmazást adott az EU-orosz megállapodást célzó tárgyalásokra. Németh Zsolt fontosnak tartotta, hogy folytatódnak az egyeztetések, ugyanakkor kiemelte: nyilvánvaló, hogy ebben a folyamatban érvényesíteni kell azokat az érdekeket, amelyek mindenekelőtt Közép-Európát érintik.

Megítélése szerint ugyanis Közép-Európa rendkívül sajátos helyzetben van az EU-n belül, nagyarányú a kiszolgáltatottsága Oroszországgal szemben, különös tekintettel az energiára, s azon belül is a földgázra. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy az orosz külpolitika megpróbálja szembefordítani egymással az egyes közép-európai országokat, s gyakran közvetlenül is beavatkozik az ottani belpolitikai folyamatokba.

Ezért Közép-Európa és egyben az Európai Unió elemi érdekének nevezte, hogy lépjen fel az uniós tagállamokkal való kétoldalú különalkukra törekvő orosz politikával szemben. Különalkukra nem lehet építeni eredményes EU-orosz viszonyt - fejtette ki tárgyaló partnerei előtt Németh Zsolt, hangsúlyozva, hogy egységes Oroszország-politika kialakítására van szükség. Ebben pedig meghatározó szerepet kell kapnia a hosszú távú energiabiztonsági megfontolásoknak.

A külügyi bizottság elnöke szerdán Oroszország, illetve az energiabiztonság témaköréről tart előadást a konzervatív Konrad Adenauer Alapítványban, majd Günter Glosserrel, a külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminiszterével találkozik.

Kapcsolódó elemek