Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fideszes igen a József Attila Gimnázium támogatására

Részt vesz a XI. kerületi képviselő-testület szerda délutáni rendkívüli ülésén a Fidesz-frakció és megszavazza az ülés egyetlen napirendi pontját, a József Attila Gimnázium fővárosi támogatását - ígérte Kupper András, az ellenzéki párt újbudai frakcióvezetője az oktatási intézmény előtt tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2008-05-28 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:48:51.900474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A frakcióvezető elmondta: bár az iskolát nem fenyegeti a bezárás veszélye, hiszen az idei költségvetésben a gimnázium fenntartására is elkülönítettek pénzt, de a Fidesz-frakció meg fogja szavazni Bács Márton alpolgármester előterjesztését, amelynek értelmében a főváros vállalná, hogy 80 ezer forint támogatásban részesíti évente az oktatási intézmény minden tanulóját.

Az előterjesztésről a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön szavaz majd - tette hozzá Kupper András.

A József Attila Gimnázium előtt megjelent Bács Márton, a kerület oktatásért felelős alpolgármestere, aki elmondta: még tavaly kezdeményezte, hogy a Fővárosi Önkormányzat vegye saját működtetésbe a gimnáziumot, de ez a javaslat végül nem került a közgyűlés elé.

Horváth Csaba főpolgármester-helyettes végül ez év elején levélben tette egyértelművé a XI. kerületi vezetés előtt, hogy a Fővárosi Önkormányzat nem kívánja saját működtetésbe venni a gimnáziumot, de támogatást azért nyújtana - mutatott rá.

Ha a képviselő-testület nem képes megszavazni az előterjesztést, és elesnek a támogatástól, előfordulhat, hogy a főváros csak a feladatot veszi át, ami azt jelenti, hogy a diákokat más, fővárosi fenntartású oktatási intézményben helyezik el - jelezte az alpolgármester.

Kapcsolódó elemek