Az észtek programmal kutatnák fel a világ szeméttelepeit
Az egész világnak felajánlják azt az illegális szemétlerakókat feltérképező észt számítógépes rendszert, aminek felhasználásával önkéntesek könnyen el tudják takarítani a természetben szétszórt hulladékokat - írta szerdán az AFP francia hírügynökség.
Dátum: 2008-05-28 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:48:53.056201, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Észtországban május elején ötvenezer önkéntes egy nap alatt tízezer tonna szemetet takarított el, miután azok pontos helyét az információs technológiákat felhasználva feltérképezték, és az adatot könnyen elérhetővé tették.
A Skype egyik alkotója, Ahti Heinla, és a Delfi és Microlink-alapító Rainer Nolvak egy, a Google Earth-ön alapuló rendszert készített, hogy helyzetmeghatározó rendszerrel és GPS-szel felszerelt mobiltelefonok segítségével könnyen fel tudják térképezni az országban lévő szemétlerakókat. Az egyéni azonosítóval ellátott és lefényképezett szemétkupacok pontos helyét pedig felrakták a Google Maps-re, hogy bárki meg tudja nézni hol is találhatóak azok.
A rendszert Észtországban nagy sikerrel alkalmazták: május harmadikán ötvenezer önkéntes ment ki a természetbe, hogy több mint tízezer illegális szemétlerakó helyet számoljanak fel. Rainer Nolvak az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy több országból is megkeresték őket környezetvédők, akik szeretnék felhasználni technológiájukat.
Nolvak elmondta: egy ötperces angol nyelvű demófilmet fognak készíteni, amiben röviden elmagyarázzák, hogy milyen felkészülést igényel a szemétszedő program elindítása és véghezvitele. A június végén a weboldalukra (www.teeme2008.ee) felkerülő film mellett egy szintén angol nyelvű útmutatóval is segítik majd azokat, akik hasonló kampányt terveznek.