Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sűrű, fehér folyadék szennyezi a Dunát

Valahonnan ismeretlen összetételű anyag folyik egy ideje a Dunába a Hárosi-öbölnél - jelenleg ennyit tudni a dél-budai környezetszennyezésről.


Dátum: 2008-05-28 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:48:55.050609, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyelőre nem tudni, hogy honnan érkezik a szennyező anyag, amely Hárosnál ömlik a Dunába, mondta el a Független Hírügynökségnek Tolcsvai Rózsa, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség műszaki igazgató helyettese. A szakemberek mintát vettek a sűrű fehér folyadékból, amelyet soron kívül vizsgálnak.

A szennyező anyag egy körülbelül 60 centiméter átmérőjű betoncsőből ömlik a folyóba, Buda déli végében. A szennyezést reggel vették észre, ekkor értesítették a katasztrófavédelmet.

A környezetvédelmi felügyelőség szakemberei a katasztrófavédelem embereivel együtt körbejárták a területet, de nem találtak nyomokat arról, hova vezethet a föld alatti cső, így elzárni sem tudták a szennyezés forrását, amiről azt sem tudni, hogy mióta szennyezi a folyót.

A folyadékból mintát vettek, amelyet soron kívül megvizsgálnak, az eljárás azonban így is eltarthat egy-két napig. A szakemberek azt akarják kideríteni, milyen tevékenységhez tartozhat az ismeretlen anyag. A hatóságok később felkeresik az ilyen tevékenységgel foglalkozó cégeket a környéken és így próbálják meg kideríteni, honnan érkezik a szennyező anyag.

Kapcsolódó elemek