Molnár Gyula beismeréssel felérő szavazata
"A testület úgy határoz, hogy az MSZP-SZDSZ-MDF-többség a József Attila Gimnázium és más iskolák, a Fővárosi Önkormányzatnak való korábbi átadásának szándékával az oktatási intézmények létét veszélyeztette."
Dátum: 2008-05-29 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:49:05.657593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A testület úgy határoz, hogy az MSZP-SZDSZ-MDF-többség a József Attila Gimnázium és más iskolák, a Fővárosi Önkormányzatnak való korábbi átadásának szándékával az oktatási intézmények létét veszélyeztette. Az ellenzék megmaradást garantáló módosító javaslatait a koalíció eddig leszavazta, az eredeti akaratát viszont, a szülők, a tanárok, a diákok és az ellenzék nyomására most megváltoztatja. A testület a polgármestertől elvárja az elnézéskérést az érintettektől, a maga és a koalíciós társainak nevében" - a Fidesz kezdeményezésére ezt a határozatot hozta tegnap a XI. kerületi önkormányzat egyhangú döntéssel. A beismerő vallomással felérő határozatot a teljes MSZP-, SZDSZ-frakció, az MDF képviselője, Molnár Gyula polgármester és Lakos Imre (SZDSZ) alpolgármester is megszavazta. Nem is tehettek mást: az ülésen megjelent diákok és tanárok ugyanis a baloldal ellen fordulhattak volna. A 19:19 arányú testületben, nem szavazataival így a koalíció akadályozta volna meg a végső döntést.
A testületi patthelyzet nem oldódott fel. Kupper András (Fidesz) délelőtti tájékoztatóján azt mondta: Molnár csak szavakban együttműködés-párti, tetteiben az ellenzéket támadja.
"Alaptétel az, hogy a középiskolákat nem tudjuk a továbbiakban finanszírozni (...) el kell dönteni, hogy az önkormányzat tudja-e tovább cipelni a vállalt feladatait. Ezeknek a lépéseknek, még ha fájdalmasak is, meg kell történniük" - idézte Bács Márton XI. kerületi MSZP-s alpolgármester tavalyi, iskolabezárást támogató szavait délelőtti tájékoztatóján Kupper András. A Fidesz kerületi frakcióvezetője a József Attila Gimnázium előtt elmondta, hogy az iskola létét csak az MSZP-SZDSZ veszélyezteti, hiszen tavaly a Molnár Gyula szocialista polgármester vezette többség be akarta záratni, de a Fidesz megakadályozta. Úgy folytatta, hogy miközben Molnár a testületi patthelyzet feloldására az együttműködésről beszél, valójában annak ellenkezőjét valósítja meg. "A Képviselői Tájékoztatói Irodán dolgozott egy fideszes munkatárs, akit mi delegálhattunk. Molnár ezt az irodát megszüntette, őt kitette az utcára" - jelentette ki Kupper. Szerinte Molnár azt is mondta, hogy különféle ajánlatokkal keresi majd meg a Fideszt a konkrét testületi megállapodási javaslataival, de ilyen ajánlat még nem érkezett. Emellett a rendkívüli ülést akkorra hívta össze, amikor a Fidesz-KDNP közös lakossági fórumot tart.
A tájékoztatón megjelent Bács Márton alpolgármester mindezeket nem tudta kommentálni. Szerinte a Kupper által említett irodára a szocialisták is delegálhattak embert, azt nem tudja, mi lesz az ő sorsa. (Úgy tudjuk, már Bács titkárságán dolgozik.)
Bács a Kupper által idézett tavalyi mondatait a szövegkörnyezetből kiemeltnek minősítette.
Kérdésünkre, hogy korábban miért gondolták úgy, a kerület nem tudja fenntartani a gimnáziumait, miközben hárommilliárdos bevétele van, elmondta: "Szoktuk ezt mondani, de nincs hárommilliárd, mert az ellenzék ehhez nem járul hozzá, és nem csak az oktatás finanszírozása az önkormányzat feladata." Szerinte egyébként a huszonötmilliárdos éves költségvetés majdnem negyven százalékát költik nevelésre, de ez sem elegendő.