Bács-Kiskun megye nem tart igényt az NBH védelmére
Sürgősséggel tárgyalta szerdán Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat közgyűlése a fideszes Font Sándor indítványát. Eszerint a megye nem tart igényt a kormány által ígért nemzetbiztonsági védelemre.
Dátum: 2008-05-29 10:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115215
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:49:07.983049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megyegyűlés alelnöke - aki egyben a betegség miatt távollévő Bányai Gábor elnök helyett az ülést is vezette - arra tett javaslatot, hogy Bács-Kiskun az erre vonatkozó esetleges megkeresés esetén se kössön megállapodást a nemzetbiztonsági szolgálattal az önkormányzat védelmére.
A képviselő azzal indokolta a kezdeményezést, hogy ilyen megállapodás esetén bírói eljárás nélkül, pusztán az igazságügyi és rendészeti miniszter jóváhagyása már lehetővé tenné a titkosszolgálati eszközök alkalmazását a megyegyűléssel és hivatalával szemben.
Ugyan a parlamentben elhangzott interpelláció nyomán a kormány már módosította azt az eredetileg titkos határozatát, ami a helyhatóságokat a tudtuk nélkül is bevonta a nemzetbiztonsági megfigyelésbe, de Font Sándor szerint az önkéntes együttműködés esetén is kiszolgáltatottak lennének az önkormányzatok.
A szocialista Balogh László vitatta ezt, mondván, hogy Font képviselő előterjesztése hibás, nincs szó ilyen kiszolgáltatottságról, ezért az MSZP-frakció nem is szavazza meg az indítványt.
A megyegyűlés végül elfogadta a javaslatot és felterjesztéssel élt a miniszterelnökhöz, hogy a kormány a kockázat hiánya miatt vonja vissza az önkormányzatok kiemelt fontosságú nemzetbiztonsági minősítését.