Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Gyurcsány-kormány alkalmatlan a munkahelyteremtésre

A Gyurcsány-kormány többségben és kisebbségben is alkalmatlan a munkahelyteremtésre - értékelte a csütörtökön megjelent munkanélküliségi adatokat Bernáth Ildikó, a párt szakpolitikusa.


Dátum: 2008-05-29 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:49:10.402638, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idén február és április között a munkanélküliségi ráta 7,7 százalék, az egy évvel korábbinál 0,2 százalékponttal magasabb volt, a foglalkoztatottak száma 3 millió 850 ezer, a munkanélkülieké pedig 323 ezer fő volt.

Bernáth Ildikó kiemelte: bármelyik statisztikai adatot, akár a korcsoportokat, akár a pályakezdőket, akár a regionális mutatókat nézzük, semmilyen pozitív irányú változás nincsen, sőt a foglalkoztatottság olyan alacsony, hogy ezzel a 27 uniós tagországból a Magyarország a 25. helyen áll.

A Gyurcsány-kormány akár többségben, akár kisebbségben van, alkalmatlan arra, hogy a gazdaságot olyan irányba fejlessze, a kis-és közepes vállalkozásokat pedig olyan helyzetbe hozza, hogy végre beinduljon a munkahelyteremtés - közölte a politikus.

Mint mondta, nap mint nap érkeznek hírek arról, hogy egyre több vállalkozás szűnik meg, mert nemhogy az uniós vetélytársakkal nem tudják felvenni a versenyt, itthon sem tudnak érvényesülni.

Bernáth Ildikó hangsúlyozta, hogy a Fidesz legfontosabb programpontja a munkahelyteremtés. Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor pártelnök kedden gazdasági szereplőkkel folytatott megbeszélése után 10 év alatt egymillió új legális munkahely teremtéséről beszélt.

A fideszes szakpolitikus szerint ez reális célkitűzés a jelenlegi helyzetben, amikor 3,8 millió ember és az őket foglalkoztatók adóiból és járulékaiból fedezik az állam kiadásait.

A KSH adatai szerint az idén február-áprilisban csaknem 52 ezer fővel volt kevesebb a foglalkoztatottak létszáma, mint az előző év azonos időszakában. A nemzetközi összehasonlításban használt 15-64 éves korcsoportra számított foglalkoztatási ráta 56,2 százalék volt, ami 0,7 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A munkanélküliek 47,3 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,1 hónap.

Kapcsolódó elemek