Szocialistákat tüntettek ki újra
Március 15-én, hasonlóan tavaly augusztus 20-ához több, az MSZP holdudvarába tartozó személyt, sőt most már szocialista képviselőt tüntettek ki. A szocialista kormány - eltérve elődeitől - gyakorlattá teszi saját képviselői megjutalmazását nemzeti ünnepeinken.
Dátum: 2003-03-18 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:01.883376, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Medgyessy Péter javaslatára a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje kitüntetésben részesült Balogh Sándor, az MSZP egyik platformjának, a Baloldali Tömörülésnek a volt vezetője. Szintén kormányfői előterjesztésre Tóth Mihály, a XXI. kerület szocialista polgármestere a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjét vehette át. A Honvédelemért kitüntetést kapta meg alig háromnegyed évvel kinevezése után Matyuc Péter, a Honvédelmi Minisztérium sajtófőnöke, a Népszabadság volt újságírója. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága két szocialista parlamenti képviselőt - a gyöngyösi Magda Sándort és Botka Lászlót - is elismerésre méltatott. Magda dísztőrt vehetett át, míg a néhány hónapja szegedi polgármester Botka a Lónyai Menyhért-díszérmet kapta.
Emlékezetes, hogy tavaly augusztus 20-án többek között a szocialista pártlapok elmaradhatatlan szerzője, Bodor Pál részesült a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje kitüntetésben. Most be kellett érnie a szocialista Földes György által elnökölt Szabad Sajtó Alapítvány díjával, valamint Medgyessy Péter kézfogásával. Hasonlóképpen a Pilvax kávéházban tartott rendezvényen - melyen a házelnök és a kultuszminiszter is megjelent - díjazták a Klubrádiót, amelynek oszlopa, az augusztusban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Bolgár György. Tavaly augusztusban egyébként kitüntették többek között Hetényi István egykori pénzügyminisztert, Üszögi-Bleyer Jenőt, az előző parlamenti ciklus szocialista képviselőjét.
Akkor a kitüntetések kapcsán Tolcsvay Béla zenész és zeneszerző a Magyar Nemzetnek egyebek közt ezt nyilatkozta: "Mintha húsz évet visszamentünk volna az időben. Mintha csak mutatóba kapott volna egy-két művész elismerést. Nem tudom, hol tart a világ, ha szinte csak a 168 Óra, a Heti hetes "sztárjai" kapnak elismerést. Visszatérőben vannak a régi-régi módszerek..."
fidesz.hu