A Néppárt üdvözli a francia munkaerő-korlátozás feloldását
Üdvözölték az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetői csütörtökön azt a döntést, hogy Franciaország teljesen megnyitja munkaerőpiacát a 2004-ben az unióhoz csatlakozott nyolc közép-európai állam, köztük Magyarország polgárai előtt. Erről Szájer József alelnök, a magyar néppárti EP-delegáció vezetője tájékoztatott a francia EU-elnökséggel Párizsban folytatott megbeszélés után.
Dátum: 2008-05-30 07:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:49:22.239044, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közleményt adott ki a témáról Őry Csaba (Fidesz) képviselő is, aki szerint példaértékű Nicolas Sarkozy bejelentése, mert a munkavállalási korlátozások feloldásától még vonakodó tagállamok is átgondolhatják álláspontjukat, és a közép- és kelet-európai munkavállalók is az uniós állampolgárokra érvényes szabályok szerint dolgozhatnának náluk.
Szájer József azt is kiemelte, hogy Európában igény van a külső szaktudásra, de ez nem szívhatja el a világ más részeiről azt a tudást, amelyre ott van szükség.
A néppárti vezetők Francois Fillon kormányfővel és hét miniszterrel találkoztak. A párizsi megbeszélés fő témája a bevándorlás volt. Ezzel kapcsolatban Fillon megerősítette, hogy hazája átfogó uniós megállapodást szeretne elérni az év végéig. A tagországok a tervek szerint ennek keretében egységesítik menekültpolitikájukat, azaz vállalják, hogy határozottan fellépnek az illegális bevándorlással szemben, a legálisan bevándorlóktól pedig egyfajta integrációs kötelezettséget várnak el a szokások és az európai értékek megismerésével és tiszteletben tartásával. A fő cél, hogy ne legyenek különbségek a schengeni övezeten belüli országok politikájában - hangoztatta Szájer.
Emlékeztetett arra, hogy az unióban elindult a gondolkodás az agrárpolitika új reformjáról, és ezen "Párizs is szeretné a névjegyét határozottan rajta hagyni". A magyar képviselő szerint azonban az élelmiszerbiztonság és az élelmiszerellátás globális problémáinak idején Európának csak óvatosan szabad lépnie a reform területén. Szájer és a Michel Barnier francia mezőgazdasági miniszter egyetértett: meg kell őrizni azokat a támogatásokat, amelyek Európát biztonságos ellátásúvá teszik.
Szóba került az unió demokratikus deficitjének megszüntetése, azaz elsősorban az Európai Bizottság parlament előtti ellenőrzésének kiteljesítése is. Szájer - a téma EP-felelőse - elmondta: a francia kormány e kérdésben is elkötelezte magát. Párizs szeretné az év végéig lezárni az asztalon lévő törvénycsomagok tárgyalását e témáról. Ily módon az unió polgárai - választott képviselőiken keresztül - ellenőrzést gyakorolhatnak a brüsszeli bizottságnak ma még gyakran nehezen átlátható végrehajtási rendeletei fölött - értékelte a képviselő.