Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csak a kormány háborúpárti

Orbán Viktor kifogásolja, hogy miközben "Magyarország polgárainak 92 százaléka békepárti", a kormány a háború oldalára áll. Erről újságírók előtt nyilatkozott, miután a Fidesz Nőtagozatának alakulásáról tárgyalt az érintettekkel.


Dátum: 2003-03-18 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8406
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:02.493434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor kiemelte: miután a kormány a légtérátengedésről szóló döntést meghozta, nem kérdés, hogy melyik oldalon áll. Kiemelte, hogy a döntés meghozatalának jogi alapja kérdéses volt. Példa nélkülinek nevezte, hogy egy ilyen ügyben parlamenti vita nélkül "vigye át a kormány az országot a háború oldalára". Elmondta: ennek kapcsán a Fidesz politikai vitanap megtartását kezdeményezi a Házban. Felhívta a figyelmet arra is, hogy nem tudni, a kormány rendelet vagy határozat formájában döntött a légtér átengedéséről.

- Az ügy súlyához képest méltatlan, zűrzavaros eljárási módot választottak Medgyessyék - vélekedett. Orbán Viktor megerősítette, hogy Magyarországnak ENSZ BT-határozatra, az Európai Unió döntésére vagy NATO-határozatra lenne szüksége egy ilyen lépéshez. Hangsúlyozta: nem lehet úgy szövetségesi kötelezettségről beszélni, hogy közben a szövetségesi kötelezettséget kifejező testület nem döntött a katonai akció támogatásáról. - Ha nincs döntés, nincs szövetségesi kötelezettség - tette hozzá.

Más téma kapcsán Orbán Viktor elképzelhetőnek tartja, hogy feljelentést tesznek az őt, illetve Áder János frakcióvezetőt ért életveszélyes, névtelen fenyegetés kapcsán. Egy ismeretlen személy ugyanis hétfő este a Fidesz Lendvay utcai székházába telefonált, és a portásnak - a meggyilkolt szerb miniszterelnökre utalva - azt mondta: ha Orbán Viktor nem állítja le Áder Jánost a Posta Bank ügyben, könnyen Djindjic sorsára juthat. Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy a következő időszakban egy kicsit jobban figyelnek majd.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek