Az MSZP leleplezte a Fidesz szupertitkos programját!
Dátum: 2008-05-30 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:49:37.904318, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az MSZP ugyancsak komolyan veszi frissen indított kampányát, csak az Indexnél listaáron napi 7 millió forintba kerül ez az egészoldalas felület" - olvasható a Reakció blogoldalán azzal a szocialista hirdetéssel kapcsolatban, amely az Index oldalán látható.
"A párt politikusai körében is teljes a mozgósítás, Nyakó István a főhadiszálláson, Veres János, Mesterházy Attila és Szűcs Erika az ország házában, Steiner Pál a fővárosban, Simon Gábor a végeken, Zsíros Zsolt az ellen gyepűin, Gyurcsány Ferenc pedig blogosai közt vezeti a harcot.
A középpontban természetesen Orbán Viktor a nyugdíjak befagyasztására és az állami beruházások felülvizsgálatára, esetleges felfüggesztésére vonatkozó állítólagos kijelentései állnak" - írja a Reakció.
Íme a hirdetés: