Nehéz év vár a nyugdíjasokra
2008 az utóbbi tíz év legnehezebb éve a nyugdíjasok számára, de a következő, polgári kormány azonban meg fogja őrizni a nyugdíjak reálértékét - mondta Szakács Imre, a Fidesz Győr Moson-Sopron megyei szervezetének elnöke pénteki sajtótájékoztatón Győrött.
Dátum: 2008-05-30 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115332
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:49:42.307292, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus kijelentette: a Gyurcsány-kormány intézkedései minden eddiginél nehezebb helyzetbe hozzák a nyugdíjasokat.
Szakács Imre kitért az új nyugdíjszámítási rendszerre, ami alapján a friss nyugdíjasok eleve 8 százalékkal kevesebb nyugdíjat kapnak. Szólt az inflációs hatásokról is, amelyek szerinte akár 15 százalékos pénzromlást is jelenthetnek ennél a korosztálynál, mivel a nyugdíjasoknál az energia és az élelmiszerek, az alapvető szükségleti cikkek és szolgáltatások árának növekedése halmozottan hat.
A fideszes képviselő hangsúlyozta: a 4,2 százalékos nyugdíjemelés messze elmarad a nyugdíjas kosarat érintő 10-15 százalékos inflációtól.
"A kormány átlagosan 30 ezer forintot vett el a nyugdíjasoktól" - szögezte le Szakács Imre. A megyei Fidesz-elnök az egyik legsúlyosabb intézkedésnek nevezte, hogy a kormány ez évtől megadóztatja a munkát vállaló nyugdíjasokat.
Erősen nehezményezte, hogy akik megélhetésükért idős korban is kénytelenek munkát vállalni, mert nem tudnak megélni havi 40-60 ezer forintos nyugdíjból, azok kénytelenek 8,5 százalékos nyugdíjjárulékot, 4 százalék egészségbiztosítási járulékot és 1,5 százalékos munkavállalói járulékot fizetni.
A helyzet megoldásáról világosan fogalmaz a Fidesz Erős Magyarországért Programja. A következő, polgári kormány nem engedi, hogy a nyugdíjak elveszítsék értéküket. Kezelni kell azt a reálnyugdíj-veszteséget, amelyet az érintett korosztály az utóbbi időben elszenvedett - jegyezte meg Szakács Imre.