Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A vizsgálatoktól félnek a szocialisták

A szocialisták lelepleződtek: rettegnek attól, hogy a következő polgári kormány minden korrupciógyanús esetet ki fog vizsgálni - reagált Koszorús László a szocialista Varaga László szavaira.


Dátum: 2008-05-31 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115354
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:49:48.771455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor, a Fidesz elnöke álljon a nyilvánosság elé, és vállalja nemrégiben egy zártkörű összejövetelen hangoztatott nézeteit, hogy leállítaná a 4-es metró beruházását és az autópálya-építéseket - hangoztatta Varga László, országgyűlési képviselő (MSZP), a Societas - Új mozgalom elnöke szombati sajtótájékoztatóján a Kálvin téri metróépítkezés helyszínén.

Koszorús László, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Fidelitas alelnöke a sajtótájékoztatón elhangzottakra közleményében így reagált: a 4-es metró szükségességét senki sem vitatja, ám az tarthatatlan, hogy az eredetileg 195 milliárd forintba kerülő beruházás kapcsán ma már 500-600 milliárd forintos költségekről van szó.

Mint írta, "a szocialisták lelepleződtek: rettegnek attól, hogy a következő polgári kormány minden korrupciógyanús esetet ki fog vizsgálni, és - az emberek jogos elvárásainak megfelelve - véget fog vetni annak a tarthatatlan gyakorlatnak, hogy a nagy állami beruházások költségei hónapról-hónapra drámai mértékben növekednek".

Kapcsolódó elemek