Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Lisszaboni Szerződésről tárgyalna a V4

A négy visegrádi ország parlamentjeinek vezetői a jövő évben szeretnék meghívni a többi európai uniós országbeli kollégáikat Prágába, hogy megvitassák mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a Lisszaboni Szerződés nyújt a nemzeti törvényhozásoknak.


Dátum: 2008-06-01 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115371
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:49:53.858158, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyebek között ebben állapodtak meg a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák parlament vezetői, akik pénteken és szombaton Prágában tanácskoztak. Az eszmecserére a jövő év első felében kerülne sor, amikor Csehország tölti majd be az Európai Unió soros elnöki tisztségét.

A négy visegrádi ország törvényhozásának vezetői pénteken kezdtek tárgyalásokat arról, milyen feladat hárul a nemzeti parlamentekre a Lisszaboni Szerződés érvénybe lépése után.

"A visegrádi országok parlamentjei szeretnének kidolgozni egy olyan mechanizmust, amely lehetővé tenné számukra, hogy közös lépjenek fel az Európai Bizottság nekik nem tetsző törvénytervezetei ellen" - jelentette ki a pénteki tanácskozás után Premysl Sobotka, a cseh szenátus elnöke.

A "központi" törvényjavaslatok "visszaadása" a nemzeti parlamentek részéről olyan újdonság az Európai Unióban, amelyet a Lisszaboni Szerződés tenne lehetővé.

A négy visegrádi ország közül Lengyelország, Magyarország és Szlovákia már törvénybe iktatta a Lisszaboni Szerződést, míg Csehország még nem. A prágai képviselőház eddig csak első olvasásban vitatta meg a dokumentumot, míg a szenátus úgy döntött, megvizsgáltatja az alkotmánybírósággal, hogy a szerződés összhangban van-e a cseh jogrenddel. Alexandr Vondra, az európai ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes szerint a taláros testület ősszel dönt a kérdésről.

Kapcsolódó elemek