A miniszterhez fordul a Budavári Önkormányzat
Május 29-én a Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete felelősséget az I. kerületben élő gyermekek egészsége iránt, felterjesztési jogával élve az egészségügyi miniszterhez és a Fővárosi Önkormányzathoz fordult a Budai Gyermekkórház ügyében.
Dátum: 2008-06-02 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:50:14.771997, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A több mint 70 százalékos többséggel elfogadott határozatban azt kéri a Képviselő-testület, hogy az I. kerületi gyermekek fekvőbeteg - szakellátását biztosító Budai Gyermekkórházban történjen meg az aktív fekvőbeteg szakellátási kapacitás visszaállítása. Vagyis az intézmény kapja vissza az aktív ágyakat, amelyeket tavaly az egészségügy átalakítása során a kormány egyetlen tollvonással, és minden szakmai indok nélkül megszüntetett.
Az Alkotmányban garantált és alkotmányos védelem alatt álló felterjesztési jogával azért élt az önkormányzat, mert az egészségügyi reform válságba jutott, az ellátórendszer nem működőképes. A Budai Gyermekkórház aktív ágyainak megszüntetése óta eltelt időszakban a Szent János Kórház gyermekrészlegére a kapacitásaihoz képest többszörösére növekedett feladat hárul. Így az I. kerület lakosai és az itt élő gyermekek számára elengedhetetlen, hogy a Budai Gyermekkórház visszakapja az ágyakat.
Az önkormányzat reméli, hogy Székely Tamás, az új egészségügyi miniszter felelősséget érez a gyermekegészségügy iránt, és a Budai Gyermekkórház aktív ágyainak visszaállításával megoldja azt az áldatlan állapotot, amely kialakult a budai gyermekegészségügyben.