Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hadüzenet az ingyensegélynek

Kezdeményezi a szociális törvény módosítását a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) - hangzott el a szövetség kétnapos közgyűlésén a Tolna megyei Tengelicen. A változtatás sarkalatos pontja a szociális segélyezés és a közmunka összekapcsolása.


Dátum: 2008-06-02 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115443
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:50:15.361772, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fontos a szociális segélyezés összekapcsolása a társadalom érdekében végzett munkával, és a gyermekek óvodába, iskolába járatásával - mondta Gyimesi Endre alelnök, Zalaegerszeg fideszes polgármestere. Hozzáfűzte: ha a szaktárca nem zárkózik el, várhatóan megállapodásra juthatnak. A közgyűlésen a szövetség képviselői hangsúlyozták, hogy a megyei jogú városok az ország lakosságának húsz százalékát képviselik, vezetőik véleménye megkerülhetetlen az ország közvéleménye szempontjából.

Monok és Ivád után pénteken Sárospatak is megszavazta azt a rendelettervezetet, amely közcélú munkavégzéshez köti a rendszeres szociális segély kifizetését. A testület arról is határozott, hogy a jövőben csak azoknak fizetnek gyermekvédelmi támogatást, akik rendszeresen járatják gyermekeiket iskolába vagy óvodába.

A 13 ezer lakosú Sárospatak csatlakozott a Szerencsi Kistérségi Társulás kezdeményezéséhez is, amely célul tűzte ki a szociális törvény megreformálását. A tizennyolc település polgármestere által aláírt, és a múlt héten Szili Katalinnak átadott petíció kitér a lakáshoz jutási támogatásra, az elszegényedett rétegek adósságspirálba kerülésére, az öngyilkosságba hajszoló uzsorára, az iskolakerülésre és a riasztó közbiztonságra is.

- A dolgozó embereket mind inkább irritálja, hogy míg ők megfeszülve sem jutnak semmire, addig mások otthon ülve is többet keresnek, mint ők - mondta Szepessy Zsolt, Monok polgármestere. Hozzátette: az ellen is tenni kell végre, hogy 14-15 évesen a lányok ne hozzanak világra akár két-három gyereket is, miközben esetleg még csak az általános iskola ötödik osztályát járják, a náluk fiatalabbakat pedig szexuálisan ők világosítsák fel.

A kormány részéről Kiss Péter kancelláriaminiszter a napokban a monoki kezdeményezéshez hasonló ötlettel állt elő: a szocialista politikus a szociális segélyek kifizetését közcélú munka végzéséhez kötné.

Kapcsolódó elemek