A halfajok negyedét veszélyezteti a túlhalászás
A FAO hétfőtől ülésezik Brémában. A tanácskozás fő témája a felelős halászat, és kereskedelem, valamint a fogási mennyiségek egységesítése.
Dátum: 2008-06-02 11:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:50:15.941697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A világ halfajainak mintegy negyedét veszélyezteti a felelőtlen túlhalászás - állapítja meg az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezte, a FAO halászati iparral foglalkozó részlegének igazgatója. A testület hétfőtől a jövő héten ülésezik a németországi Brémában, a tanácskozás fókuszában a felelős halászat, és kereskedelem, valamint a fogási mennyiségek egységesítésének témái állnak.
Grimur Valdimarsson szerint - aki a dpa-nak nyilatkozott - a technikai irányelvek már léteznek a felelősségteljes halászat megteremtéséhez, egy sor megállapodás, és javaslat szabályozza már ezeket a kérdéseket. Ugyanakkor számos szabályozás betartása törvényileg nem kikényszeríthető, csupán önkéntes jellegű.
Jelenleg a legtöbb törvényi szabályozás csak nemzeti szinten létezik, nemzetközileg hiányoznak a kötelező eszközök - hangsúlyozta Valdimarsson.