Gyurcsány regnálását megszenvedték a családok
A Gyurcsány-kormányok regnálását nemcsak megélték, de megszenvedték a családok és a hazai vállalkozások - emelte ki Márton Attila hétfőn a parlamentben.
Dátum: 2008-06-02 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115455
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:50:19.221703, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az újabb és újabb áremelések hallatán sokan elkeseredésükben, kilátástalan helyzetükben már csak fáradtan legyintenek. A hat-nyolc évvel ezelőtt még a középosztályba tartozó családok pedig ma már nem tudnak a képletes családi nadrágszíjon sem húzni. Egyre csak azt érzik: nap mint nap nehezebb a számlák kifizetése, a vállalkozások pedig nemcsak Európa egyik legmagasabb adó- és járulékterheit nyögik, de a szükséges energiaszámlák kifizetése is lassan már a lehetetlen kategóriába tartozik - mutatott rá Márton Attila napirend előtti felszólalásában a gáz, az üzemanyag, a távfűtés és a villanyáram árának elmúlt években történt drasztikus emelésére utalva.
Hangsúlyozta, a Gyurcsány-kormányok regnálását nemcsak megélték, de megszenvedték a családok és a hazai vállalkozások. "Nem is csoda ez, hiszen az elmúlt években a kormányzat mindent megtett annak érdekében, hogy a még meglévő lehetőségeket is kiadja a kezéből, amelyekkel bizonyos szabályozási lépéseket megtehetett volna, és persze a szociális érzékenység sem éppen az erőssége a kormányzóknak" - tette hozzá.
Kiemelte: a konkrét, megalapozott, társadalmi egyetértésen nyugvó gazdaságpolitika hiánya káoszhoz és kiszolgáltatottsághoz vezet. Ennek az ötletelő, koncepció nélküli, sodródó gazdaságirányításnak a terheit nyögik ma a családok, vállalkozások - fűzte hozzá, azt is megjegyezve, ha az elmúlt években valóban lett volna gazdaságpolitika, a jelenlegi helyzetben lenne eszköz és mód az áraknak legalább a féken tartására.
Az üzemanyag árának emelkedéséről szólva aláhúzta, az ma már az egyébként is csak stagnáló gazdaság működőképességét veszélyezteti. "Jó, ha mindenki tudja, hogy 10 forint áremelkedés után kettő forint extra bevételhez jut a költségvetés, elvonva ezt a pénzt az autósoktól, a gazdaság szereplőitől, a kormány pedig csak azt szajkózza, hogy semmit nem tehet" - tette hozzá.
Emlékeztetett arra az ígéretre is, hogy nem lesz gázáremelés, majd megjegyezte: az elmúlt öt évben tíz alkalommal volt gázáremelés. Megjegyezte: "most éppen 9,9 százalékos, de csak azért ennyi, hogy el lehessen mondani: nem kétszámjegyű az emelés mértéke". A magyar családoknak több mint kétszer annyit kell fizetniük a földgázért, mint 2003-ban - mutatott rá.
Mint fogalmazott, az elmúlt évek sodródó gazdaságirányításának legnagyobb "teljesítménye", hogy minden terhet a lakosságra hárított.
A liberálisok által erőltetett "mindenhol versenypiacot nyitni" folyamat következménye a árampiac teljes megnyitása - hívta fel a figyelmet, azt is kiemelve, mindez olyan piacon valósult meg, ahol hiány van a termékből. Mint mondta, ezek után minden reálisan gondolkodó ember számára nyilvánvaló volt, hogy az árak hirtelen növekedésével kell számolni, de a kormánynak ezt mégsem sikerült belátni. A következményekről szólva kifejtette: az áfa-változásokat is figyelembe véve a villamosenergia ára 75,3 százalékkal nőtt a lakosság számára 2002 és 2008 között.
Arról szólva, hogy mire lehet most számítani a kisebbségi kormányzás alatt, úgy fogalmazott: "látható vergődés, politikai agónia, cselekvésképtelenség, ami már most rányomja bélyegét az országra. Nem véletlen, hogy az emberek többsége egy világos, többségi parlamenti felhatalmazással rendelkező kormánytól várja, hogy felülkerekedjen a mélyülő szociális válságon, és konszenzuson nyugvó, megalapozott, átgondolt pénzügyi és gazdaságpolitikával szabjon gátat az áremeléseknek és vezesse ki az országot a válságból". Hangsúlyozta, a kisebbségi kormány láthatóan nem rendelkezik azokkal az adottságokkal, amelyet az ország polgárainak többsége elvár. A következtetések levonása a kormány feladata lenne - tette hozzá végül Márton Attila.