Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átadták az új békásmegyeri térfigyelő rendszert

Ünnepélyesen átadták az új térfigyelő rendszert hétfő délelőtt Békásmegyeren. A III. kerületi rendőrkapitánysághoz összesen 60 kamera képe fut be. A polgármester reméli, hogy 2010-re már Óbuda belső részein is kiépülhet a térfigyelő rendszer.


Dátum: 2008-06-02 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:50:20.421481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A beruházás csaknem 250 millió forintba került, amelyet a kerület teljes egészében magára vállalt - mondta a Lánchíd Rádiónak Bús Balázs, a III. kerület polgármestere.

A rendőrség négy munkatársa figyeli a kamerák képeit, és ha bármilyen bűncselekményt látnak, akkor két járőr perceken belül a helyszínre érkezhet. A polgármester szerint 2010 elején már Belső-Óbudán is kiépülhet a térfigyelő rendszer, amelytől a közbiztonság érzékelhető javulását várja a kerületben.

Kapcsolódó elemek