Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elutasította Veres János válaszát az Országgyűlés

"Itt az idő, most, vagy soha, avagy adó és bizalom! címmel interpellációt nyújtott be Veres János pénzügyminiszterhez Szatmáry Kristóf. Az Országgyűlés elutasította a pénzügyminiszter válaszát.


Dátum: 2008-06-02 15:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115463
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:50:21.512458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarország tavalyi és idei féléves egy százalék körüli gazdasági növekedése, romló versenyképessége már régen el kellett volna, hogy gondolkodtassa Önöket - hívta fel a figyelmet interpellációjában Szatmáry Kristóf, aki vitathatatlannak nevezte, hogy lemaradásban vagyunk a környező országokhoz és az uniós centrum országokhoz képest is.

"Ez nem kevesebbnek köszönhető, mint kormány átgondolatlan, fogalmazhatnék úgyis, hogy nem létező gazdasági koncepciójának. Azt hiszem, nem kell ecsetelnem különböző adatokkal a magyar gazdaság helyzetét, mert sokan több helyen már ezt úgyis megtették. A felszólalásom lényege, egyfelől az adócsökkentés, másfelől a kis- és középvállalkozók helyzetének erősítése" - hangsúlyozta a fideszes képviselő.

Mint folytatta: mostanában hallhattunk a pénzügyminiszter úrtól és a gazdasági miniszter úrtól, hogy adócsökkentésre van szükség, elsősorban pedig a munka után bérterhek csökkentésére van szükség. Kérdezem, ezt végre komolyan vehetjük, mint konkrét programot, ami az elkövetkező hetekben foglalkoztatja az érintetteket vagy pedig egy újabb üres frázis, amivel az amúgy is népszerűtlen helyzetben lévő kormányt próbálják kicsit jobb színben feltüntetni?! - kérdezte Szatmáry.

A képviselő szerint a magyar gazdaságnak új növekedési pályára kell állnia, amihez alapos és jól átgondolt rövid és középtávú gazdaságpolitikai beavatkozásokra van szükség. Ehhez azonban - mutatott rá - a legnagyobb akadályokat az adózási szabályozás kiszámíthatatlansága, a magas adók és a gazdaság szereplői közti bizalom hiány adja.

A mostani kisebbségi kormány hajlandó végre társadalmi szerződést kötni az állampolgárokkal, hogy a közbizalom is helyre álljon és a gazdaság és az életszínvonal is

emelkedésnek induljon?! A kkv-k tekinthetnek Önökre partnernek, mint akik megértik és tenni is akarnak a mozgásterük javítása illetve helyzetbe hozásuk érdekében? Meghallgatják azokat az észrevételeket, tanácsokat és konkrét programokat, amiket beküldenek Önöknek? - sorolta végül kérdéseit a fideszes honatya.

Veres János válaszában azon reményeiről beszélt, mely szerint az unió fejlettebb országainál gyorsabban fog fejlődni a magyar gazdaság. A párbeszédről szólva úgy fogalmazott: mindenki véleményét figyelmembe veszik. Végül pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy

2009. január elsejétől újabb csökkentett adó-, járulék- és adminisztrációs terhelést tervez a kormány.

A fideszes képviselő viszontválaszában arra emlékeztette Veres Jánost, hogy 2005 őszén ugyan adócsökkentési programot indítottak el, de később visszavonták, sőt a 2008-ra ígért euró bevezetési feltételeket a mai napig nem tudták teljesíteni.

A Ház 182 igen, 183 nem szavazattal utasította el a választ. Először szavazategyenlőség alakult ki, de Gulyás József (SZDSZ) jelezte, hogy nem működött a szavazógépe, és nemmel szavazott, ezzel eldöntötte a szavazást.

Kapcsolódó elemek