Az inflációnál nagyobb az élelmiszerár-emelkedés
Az Európai Unió tagországaiban az átlagos inflációnál nagyobb mértékben emelkedtek az élelmiszerárak áprilisban, tette közzé hétfőn az EU statisztikai hivatala.
Dátum: 2008-06-02 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:50:22.423653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az élelmiszerárak árak átlagosan 7,1 százalékkal voltak magasabbak az év negyedik hónapjában, mint egy évvel korábban, és az unió szegényebb országaiban az átlagosnál nagyobb volt a drágulás. A teljes átlagos infláció áprilisban 3,6 százalékos volt az EU-ban az egy évvel azelőttihez képest.
A legnagyobb mértékű áremelkedés a balti államokban, illetve Kelet-Európában volt: Bulgáriában 25,4 százalékkal, Lettországban 21,7 százalékkal, Észtországban 18,3 százalékkal, Litvániában 18,1 százalékkal drágultak az élelmiszerek.
A fejlett államokban ennél jóval kisebb volt a drágulás: Portugáliában, Hollandiában, Franciaországban, Cipruson és Olaszországban a legalacsonyabb, 3,2-5,9 százalék közötti.
A három legnagyobb kategóriában - hús, gabonafélék, tejtermékek -, amelyek az összes fogyasztás 60 százalékát teszik ki, 4,1 százalékos, 10,7 százalékos, illetve 14,9 százalékos volt a drágulás.
Az euróövezetben áprilisban 6,2 százalékos volt a tizenkét havi élelmiszerár-infláció, 3,3 százalékos általános infláció közben.