Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Batthyány-Strattmann László boldoggá avatása

Több mint háromezer zarándok érkezését várják a következő három napban a Vas megyei Körmenden, akik Batthyány-Strattmann László vasárnapi, Rómában tartandó boldoggá avatási szertartására utaznak. Ezt Bebes István, a város polgármestere ismertette kedden, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2003-03-18 20:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:06.212370, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint elmondta, a csoportok számára megnyitják azokat az emlékhelyeket, amelyek a boldoggá avatás előtt álló orvoshoz, a szegények hercegéhez fűződnek.

- A városba érkezők felkereshetik például a Batthyány-család kastélyát, amelynek egyik szárnyában hajdan Batthyány László kórházat rendezett be a szegények számára.

Az ünnepre a körmendi önkormányzat díszkivilágításba öltöztette a Batthyány emléktemplomot.

A zarándokok tájékoztatása érdekében Körmenden információs irodát nyitottak. Az önkormányzat több ezer szórólapot és emléklapot készített, amelyet a Körmendi Színház előcsarnokában a Magyar Posta közreműködésével lebélyegeztethetnek a gyűjtők.

A sajtótájékoztatón bemutatták azokat az ajándéktárgyakat, amelyeket a város delegációja ad át a Vatikánban II. János Pál pápának.

A város a XIV. századból származó körmendi kincslelet művészi másolatait, valamint Lesenyei Márta, Munkácsy-díjas szobrászművész érméit ajándékozza II. János Pál pápának.

Az 1812-ben megtalált kincset Batthyány Fülöp herceg ajándékozta a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A másolatokat szintén Lesenyei Márta készítette.

A sajtótájékoztató után bemutatták a Batthyány László és Körmend című könyvet, amelynek szerzője Gyürki László pápai prelátus.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek